A fehérorosz elnök teljesen átalakította országa kormányát

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szombaton új miniszterelnököt nevezett ki, és több tárcavezetőt lecserélt, döntését azzal indokolva, hogy meg kell erősíteni az ország gazdaságát, mert “Fehéroroszország csak erős gazdaság mellett őrizheti meg függetlenségét” – jelentette a Belta fehérorosz hírügynökség.

A fehérorosz elnök augusztus 14-én, az ország keleti részében fekvő Orsa városában elhangzott beszédében élesen bírálta a kormány tevékenységét, utasításainak szabotálásával vádolva a kabinetet, és követelte a kormány vezetőinek leváltását. A beszéd nyomán több miniszter bejelentette lemondását.

A fehérorosz elnök Szjarhej Rumaszt, a Fejlesztési Bank eddigi vezetőjét nevezte ki miniszterelnöknek, első miniszterelnök-helyettes lett Aljakszandr Turcsin, aki idáig a minisztertanács apparátusát vezette, miniszterelnök-helyettes lett továbbá Uladzimir Kuharjev, Ihar Ljasenko és Ihar Petrisenko. Új vezetők irányítják ezentúl az építésügyi, az ipari, a hírközlési és informatikai és a gazdasági minisztériumokat, valamint az Állami Katonai-Ipari Bizottságot.

Lukasenka hangsúlyozta, hogy a kormányátalakításnak nincs köze a 2020-ban esedékes parlamenti és elnökválasztáshoz. A fehérorosz elnök ezzel a kijelentéssel a médiában és az interneten megjelent egyes hírekre reagált. A fehérorosz ellenzék képviselői nem zárták ki, hogy Lukasenka előrehozott választások kiírására készül.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A Kreml szerint fennáll a kiberháború lehetősége az USA és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás