Csökkentette idei eredményvárakozását a Heineken

Forgalma és nyeresége növekedése mellett a piaci várakozásoktól elmaradó működési eredményt ért el az év első felében a holland Heineken söripari konszern. Az eredményt az új brazil üzletág teljesítménye rontotta le, de 3-5 éven belül már itt is a csoportátlag elérésére számít a vezetés.

A Heineken söripari konszern az év első felében négy százalékkal 10,8 milliárd euróra növelte értékesítési árbevételét, működési eredménye azonban három százalékkal 1,75 milliárd euróra csökkent. Nettó nyeresége az egy évvel korábbinál kilenc százalékkal magasabb, 950 millió euró lett.

A piac 1,89 milliárd eurós működési eredményt várt a Heinekentől az év első felére. A csoport bevételarányos jövedelmezősége 118 bázisponttal csökkent az első félévben, ami a brazíliai üzletág nélkül 76 bázispont lett volna. A Heineken teljes éves eredményére a bevételarányos jövedelmezőség 20 bázispontos romlását vetítette előre, módosítva korábbi, 25 bázispontos növekedést kilátásba helyező előrejelzését. A Heineken részvénye a negatív idei kilátások bejelentésének hatására hétfőn a FTSE Eurofirst 300 index leggyengébben teljesítő papírjaként hat százalékot veszített árfolyamából.

A holland söripari konszern működési eredményét a kedvezőtlen devizaárfolyam hatások és a megnövekedett reklámköltségek mellett a tavaly a japán Kirin söripari konszerntől megvásárolt brazíliai üzletágnak a csoportátlagnál alacsonyabb nyereségessége szorította le.

Az AB Inbev söripari vállalattal vívott erős konkurenciaharc ellenére a Heineken növelte eladásait Brazíliában, az egyik legjobban növekvő piacán Vietnam mellett.

„Nyereségességünk javul, de emellett kétszámjegyű növekedést értünk el mind volumenben, mind bevételben, amire őszintén szólva nem számítottunk” – kommentálta a brazíliai értékesítési adatokat Laurence Debroux pénzügyi igazgató a Reuters hírügynökségnek, hozzátéve, hogy meggyőződésük szerint a brazíliai üzletág nyereségessége három-öt éven belül eléri a csoportátlagot.

Forrás: MTI/dpa/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »