Macedónia sem kér az uniós menekülttáborokból

Macedónia is elutasítja, hogy uniós menekülttáborokat hozzanak létre területén – mondta Nikola Dimitrov macedón külügyminiszter a Die Welt című konzervatív német lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

A Balkán “egy sziget az Európai Unió közepén, s ennek a szigetnek” az országait nem lehet arra kérni, hogy átvállaljanak egy ekkora terhet, ha nem részei az EU-nak – fogalmazott Dimitrov. “Úgy gondolom, nagyon is határozottak leszünk ebben a kérdésben” – mondta a macedón külügyi tárcavezető. Hozzátette: “Nem lehet minket, vagyis a Balkánt arra használni, hogy elhárítsák a menekülteket”.

Dimitrov a csütörtökön Innsbruckban tartandó informális uniós belügyminiszteri találkozó előtt nyilatkozott. A megbeszélések fő témája a migrációs válság lesz.

A szabadságpárti Herbert Kickl osztrák belügyminiszter vélhetően előterjeszti javaslatát uniós kollégáinak, miszerint önkéntes alapon hozzanak létre uniós területen kívül menekültközpontokat. Korábban Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke hozta szóba Macedóniát és Albániát a Balkánon, mint lehetséges helyszíneket.

Ugyanakkor Szkopjét megelőzően Tirana már júniusban leszögezte: nem kíván tábort építeni az Európai Unióba igyekvő menedékkérőknek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA

Felkapott hírek

Friss hírek

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A Kreml szerint fennáll a kiberháború lehetősége az USA és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás