Szükség esetén összefog Kína és Oroszország

Oroszország az elmúlt években igyekezett megerősíteni a kapcsolatát az ázsiai térség országaival, miután az ukrán válságban játszott szerepe miatt megromlott a kapcsolata a Nyugattal. Ennek a törekvésnek központi eleme a Sanghaji Együttműködési Szervezet, mely az eurázsiai térség fontos katonai és gazdasági tömörülése. Pekingi látogatása előtt Putyin egy interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy az SCO a világ GDP-jének negyedét, lakosságának 43 százalékát és területének 23 százalékát adja.

Oroszország kiemelt jelentőséget tulajdonít a Kínával folytatott együttműködésnek, amely soha nem látott szintet ért el – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, miután tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A két vezető a megbeszélésen megállapodott abban, hogy tovább erősítik az országaik közötti magas szintű kapcsolatokat.

Közös nyilatkozatot írtak alá arról, hogy növekvő globális instabilitás és bizonytalanság esetén a két ország elmélyíti a kétoldalú konzultációkat. Ígéretet tettek, hogy bővítik a terrorizmus elleni együttműködést, erősítik a hadseregeik közötti kapcsolatot, és kettős mérce alkalmazása nélkül támogatják a nemzetközi erőfeszítéseket a terrorizmus elleni küzdelemben. Hszi rámutatott, hogy országaik mindig is elsődleges fontosságúnak tekintették a kapcsolataik fejlődését. Határozottan támogatják egymás alapvető érdekeit, és közösen vesznek részt a nemzetközi ügyek alakításában, valamint a globális ügyek kezelésében – tette hozzá.

Nyilatkozatukban bírálták az Egyesült Államokat, amiért kilépett az iráni atomprogram korlátozásáról kötött megállapodásból, és kijelentették, hogy törekedni fognak az egyezmény életben tartására, valamint az Iránnal folytatott kereskedelem folytatására.

Putyin arról is beszélt, a közelmúltban Észak-Koreával folytatott megbeszélések azt mutatják, hogy Phenjan kész a konstruktív együttműködésre, Oroszország és Kína pedig egyaránt a Koreai-félsziget békéjében és stabilitásában érdekelt.

A két ország küldöttei számos megállapodást kötöttek a gazdasági fejlődés, közlekedés, űrkutatás és nukleáris energia területein folytatandó együttműködésekről. Az orosz elnök háromnapos látogatásra érkezett Kínába, ahol Hszi Csin-pinggel együtt szombaton és vasárnap részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 18. csúcstalálkozóján Csingtaóban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »