Trump kiebrudalhatja a Daimlert az USA-ból

Ki akarja szorítani az Egyesült Államok piacáról a Daimler német autógyártó társaságot Donald Trump, az amerikai elnök erről Emmanuel Macronnal is beszélt a francia államfő áprilisi washingtoni látogatásán – jelentette csütörtökön a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.

A Wirtschaftswoche hírportálján közölt beszámoló szerint az amerikai elnök a francia államfőnek elmondta, hogy kereskedelempolitikáját a luxusautókat gyártó német cégek kiszorításának rendeli alá, és nem nyugszik, amíg el nem tűnnek a Mercedes-Benz kocsik a New York-i Fifth Avenue sugárútról.

Az előző héten utasította is a kormányzat illetékeseit, hogy az acélra és az alumíniumra nemzetbiztonsági okra hivatkozva kivetett védővámok mintájára vizsgálják meg, hogy a személygépkocsik importja veszélyezteti-e országa biztonságát.

Az Európai Unió autóiparát így 25 százalékos vám fenyegeti az amerikai piacon, amelyre valamennyi tagállam közül Németország szállítja a legtöbb kocsit – tette hozzá a Wirtschafstwoche.

Az újság felidézi, hogy Donald Trump indulata a német autógyártókkal szemben nem új keletű dolog. Hivatalba lépése előtt, 2017 januárjában egy interjúban kifejtette, hogy a Fifth Avenue-n minden ház előtt Mercedesek állnak, a német utakon viszont nemigen látni Chevrolet kocsikat, ami azt mutatja, hogy a két ország autóiparának kapcsolata olyan, mint egy egyirányú utca. Mint mondta, a szabadkereskedelem híve, de nem minden áron. „Imádom a szabadkereskedelmet, de okosan kell kereskedni, hogy fair legyen” – fogalmazott az elnök.

Trump felfogása szerint egyszerű oka van annak, hogy Németországban kevéssé kelendőek az amerikai autók, Amerikában pedig sok a német kocsi: az EU-ban 10 százalékos vámot kell fizetni az amerikai gyártmányok importjáért, az EU-ban gyártott autókat viszont csupán 3 százalékos vám terheli az Egyesült Államokban.

Arról azonban megfeledkezik az amerikai elnök, hogy a vám független a gyártótól – emelte ki a Handelsblatt, rámutatva, hogy az Amerikában gyártott BMW X5 vagy Mercedes-Benz GLE városi terepjárók után is meg kell fizetni a 10 százalékos vámot az EU-ban, de ezek a kocsik mégsem porosodnak a németországi autószalonokban.

Hozzátették, hogy az ifo müncheni gazdaságkutató intézet számításai szerint a 25 százalékos vám 5 milliárd euró költséget okozna a német autógyártóknak, ami 0,16 százalékkal visszavetné a hazai összterméket (GDP).  Egy ilyen vám miatt Németország szenvedné el a legnagyobb veszteséget – húzta alá Gabriel Felbermayr, az intézet külkereskedelemmel foglalkozó részlegének vezetője.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az amerikai elnököt azonban ez nem érdekli – írta a Wirtschafstwoche, idézve az Autodata nevű iparági piackutató cég adatait, amelyek szerint a német cégek az Egyesült Államokban értékesített kocsik 70 százalékát nem helyben gyártják, vagyis keményen sújtaná őket a Washingtonban tervezett védővám.

Mivel azonban tíz autó közül három mégiscsak a helyi üzemekben készül – a Daimler esetében például a GLE mellett a GLS városi terepjáró és a C-osztály modelljei is -, a Mercedes-Benzek továbbra is hozzátartoznak majd a Fifth Avenue látképéhez – áll a német gazdasági hírmagazin összeállításában.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »