Berlin is beállt Brüsszel mögé az amerikai védővámok ügyében

Határozott választ kell adnia az Európai Uniónak (EU) Donald Trump újabb védővámokról szóló bejelentésére, hogy az amerikai elnök meggondolja magát – mondta pénteken a német külügyminiszter.

Sigmar Gabriel a Die Welt című lapnak elmondta, hogy nagy aggodalommal fogadta az acél és az alumínium bevitelének korlátozásáról szóló washingtoni bejelentést, mert az ágazat német és uniós szereplői nem folytatnak dömpingre épülő tisztességtelen versenyt, a tervezett amerikai lépések miatt fenyegető nemzetközi kereskedelmi konfliktus mégis a német és az uniós gazdaságot sújtaná leginkább.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter sajtótájékozatót tart Berlinben,  2018. február 22-én.  EPA/HAYOUNG JEON

Sigmar Gabriel német külügyminiszter sajtótájékozatót tart Berlinben, 2018. február 22-én. EPA/HAYOUNG JEON

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak, az EU-nak és a NATO-nak nem érdeke egy olyan kereskedelmi konfliktus, amelyben az egyik oldalon Washington, a másik oldalon pedig az EU és Amerika más NATO-partnerei állnak, hiszen „ha ketten veszekednek, a harmadik nevet”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Trump folytatja a kereskedelmi háborút, az EU felveszi a kesztyűt

Berlinnek új Amerika-stratégiára lenne szüksége

Figyelmeztette Washingtont Angela Merkel kancellár szóvivője is. Steffen Seibert pénteki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a német szövetségi kormány elutasítja a tervezett lépéseket, és meggyőződése, hogy az acél-, és alumíniumipar kihasználatlan kapacitásainak gondját nem lehet egyoldalú amerikai lépésekkel kezelni. Ezért Berlin nagyon helyesnek tartja, hogy az Európai Bizottság határozott válaszlépéseket helyezett kilátásba, és támogatja a brüsszeli testület törekvéseit.

Brüsszel mellett Berlin is azt vallja, hogy „egy kereskedelmi háború senkinek sem állhat az érdekében” – húzta alá Steffen Seibert.

Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok a jövő héten 25 százalékos importvámot vezet be az acél és 10 százalékot az alumínium bevitelére. Szerinte az utóbbi évtizedekben egyes országok tisztességtelenül kereskedtek ezekkel a fémekkel, ezért meg kell védeni a hazai termelést az olcsó külföldi konkurenciától.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »