_

Mianmar kormányzati listán való szerepléshez köti a rohingják visszatelepítését

Mianmar vissza fogja küldeni Bangladesbe azokat a rohingjákat, akiknek a neve nem szerepel a kormányzati nyilvántartásban – jelentette ki szerdán a nyugat-mianmari Arakán szövetségi állam Maukkadaw körzeti bevándorlási hivatalának vezetője. 

“Vissza fogjuk küldeni azt, aki nem szerepel a listán” – közölte a dpa német hírügynökséggel U Ko Ko Thav.

A mianmari kormány általában bengáliként utal a rohingja muszlim kisebbség tagjaira, mivel a szomszédos Bangladesből érkezett “betolakodóknak” tekinti őket, akiktől a buddhista többségű Mianmar az állampolgárságot is megtagadja. Sok rohingja nem rendelkezik hivatalos iratokkal vagy elvesztette őket, miközben Bangladesbe menekült.

Közben az ENSZ szerdán felszólította Mianmart, hogy biztosítsa az akadálytalan bejutást a humanitárius ügynökségek tagjai számára a táborokba, amelyeket a visszatérő rohingják fogadására állítottak fel a mianmari hatóságok. Hasonló kérést intézett a délkelet-ázsiai ország hatóságaihoz előző nap a világszervezet genfi székhelyén az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője. “Ez lehetővé tenné számunkra, hogy ellenőrizzük a visszatelepítés folyamatának valós körülményeit és fenntarthatóságát” – mondta Adrian Edwards.

Mianmar a múlt héten adott át Bangladesnek egy listát 1258 rohingjáról, akiknek a visszatelepítését engedélyezték a mianmari hatóságok. A visszatelepítési folyamatnak e hét kedden kellett volna megkezdődnie a két ország vezetése között november 23-án aláírt egyezmény értelmében, ám Banglades hétfőn elhalasztotta azzal az indokkal, hogy még nem végezte el teljesen a visszaküldendők összeírását és a lista ellenőrzését.

A két ország a múlt héten állapodott meg abban, hogy a feladat elkezdésétől számítva két év alatt elvégzik a muszlim rohingják hazatelepítését. Mianmar közölte, hogy készen áll két fogadóközpont és egy ideiglenes tábor a számukra. A fogadótáborokban ellenőrzik, hogy az illetők korábban valóban Arakánban éltek-e. Ha igen, akkor folyamodhatnak állampolgárságért – mondták.

A nyugat-mianmari Arakán államból tavaly augusztus vége óta a rohingja muszlim kisebbség csaknem 690 ezer tagja menekült Bangladesbe az után, hogy a mianmari hadsereg – megnevezése szerint – tisztogató akcióba kezdett augusztus végén rohingja felkelők összehangolt támadását követően.

Indonézia, a világ legnépesebb muszlim országa szerdán több mint 10 tonna humanitárius segélyt küldött a rohingja menekülteknek.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/dpa/EFE/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Félmilliós sztrájk Franciaországban

Megállt az élet csütörtökön Franciaországban - Párizsban és mintegy hetven vidéki városban a rendőrség szerint több mint 510 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Az Air France járatainak mintegy harmadát törölte, a vasúti vonalakon a vonatok alig tíz százaléka közlekedett.

Read More »

Európának még van esélye klímasemlegessé válni 2050-re

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.

Read More »

Babisnak esze ágában sincs visszafizetni az uniós támogatásokat

Csehország semmilyen brüsszeli támogatást nem fog visszafizetni az uniós kasszába - jelentette ki szerdán Andrej Babis cseh miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy lapértesülés szerint az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése megállapította: Prágának több százmillió koronát vissza kell utalnia az ő politikai és gazdasági tevékenysége közötti összeférhetetlenség miatt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás