Friss hírek

A török haderő nemsokára elintézi Afrín és Manbídzs ügyét

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet bármelyik pillanatban megkezdődhet – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában.

Erdogan beszédében kifejtette: a katonai beavatkozás előkészületei lezáródtak. A török haderő rövid időn belül “elintézi Afrín és Manbídzs ügyét” – fogalmazott az elnök.

Manbídzs térsége szintén az YPG fennhatósága alatt áll, de különálló terület közvetlenül az Eufrátesz jobb partján. Azzal, hogy az Eufráteszi Pajzs fedőnevű török hadművelet 2016 augusztusa után kiszorította az Iszlám Állam dzsihadistáit a határ menti térségből, Ankara Afrín és Manbídzs egyesítését is meg tudta akadályozni.

Damaszkusz, 2018. január 15. Szivárvány ragyog Damaszkusz felett 2018. január 15-én. Recep Tayyip Erdogan török államfő ezen a napon bejelentette, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet "minden pillanatban" megkezdődhet. Ankara terrorszervezetnek tekinti az YPG-t és attól tart, hogy a szíriai kurd fegyveresek térnyerése felerősíti a több mint tízmilliós törökországi kurd kisebbség függetlenségi törekvéseit. Az NTV török hírtelevízió információi szerint az YPG mintegy 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban. (MTI/AP/Hasszán Ammar)

Damaszkusz, 2018. január 15.
Szivárvány ragyog Damaszkusz felett 2018. január 15-én. Recep Tayyip Erdogan török államfő ezen a napon bejelentette, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet “minden pillanatban” megkezdődhet.(MTI/AP/Hasszán Ammar)

Ankara terrorszervezetnek tekinti az YPG-t és attól tart, hogy a szíriai kurd fegyveresek térnyerése felerősíti a több mint tízmilliós törökországi kurd kisebbség függetlenségi törekvéseit. Az NTV török hírtelevízió információi szerint az YPG mintegy 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban.

Az Ihlas török hírügynökség hétfői jelentése szerint a térséggel északról határos török Kilis tartományban a harckocsik és a tarackok már csak a vezérkar parancsára várnak. A török tüzérség szombat óta a nyugatra található Hatay tartomány felől több tucat lövést leadott Afrín irányába.

Az YPG ugyanakkor meghatározó szerepet játszik abban a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadószövetségben, amely az amerikai vezetésű koalíció legfontosabb helyi partnere az Iszlám Állammal szemben. Az SDF, amelyet az Egyesült Államok fegyverekkel és kiképzéssel is támogat, Szíria területének mintegy egynegyedét tartja az ellenőrzése alatt az ország északi és keleti részében. Annak kapcsán, hogy Washington egy 30 ezer fős új, határvédelmi alakulat létrehozásán dolgozik az SDF parancsnoksága alatt Erdogan úgy fogalmazott: Törökországnak az a feladata, hogy “még születése előtt megfojtsa ezt a terrorhadsereget”.

A szintén NATO-tag Egyesült Államokra utalva közölte: az az ország, amelyet szövetségesünknek mondunk, minden kifogásunk, figyelmeztetésünk és jó szándékú javaslatunk ellenére kitart amellett, hogy határaink mentén “terrorhadsereget” alakítson ki. Lehet-e más célpontja ennek a “terrorhadseregnek”, mint Törökország? – hangoztatta Erdogan.

Kapcsolódó cikkünk:
Az USA sem vonul ki Szíriából, Törökország aggódik

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin hisz Kína új selyemútjában

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Japán és az EU

Megerősítették együttműködésüket a felek az Európai Unió és Japán közötti csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón, s közös fellépést ígértek a szabad és tisztességes kereskedelem előmozdítása, a szabályalapú nemzetközi rendszer fenntartása, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem terén is.

Read More »

Macron nem akar leállni a reformokkal

Emmanuel Macron francia államfő szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok - a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom okozta válság ellenére - "alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak".

Read More »

Obama volt alelnöke lehet Trump fő kihívója 2020-ban

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

Read More »

London nem akar újabb skót népszavazást

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás