Szerbia is csatlakozhat a Török Áramlat gázvezeték építéséhez

Moszkva és Belgrád tárgyalásokat folytat arról, hogy Szerbia csatlakozzon a Török Áramlat gázvezeték építéséhez – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerb hivatali partnerével, Aleksandar Vuciccsal folytatott keddi moszkvai tárgyalásokat követően tartott sajtótájékoztatón.

Putyin elmondta, hogy Oroszország 2022-re a jelenlegi 2 millió köbméterről 3,5 millióra növelheti a Szerbiába irányuló gázexportját. Az orosz elnök nyíltnak, barátinak és produktívnak nevezte a megbeszéléseket, és említést tett arról, hogy 2018-ban lesz a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója.

Vucic köszönetet mondott vendéglátójának hazája területi integritásának támogatásáért, valamint azért, hogy Belgrádnak szerinte még mindig van esélye küzdeni Koszovóért, és hogy Oroszország meghiúsította az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szerbia népirtás miatti megbélyegzését 2015 júliusában, a srebrenicai mészárlás 20. évfordulóján.

A diplomáciai támogatásért való hála jeleként Vucic posztumusz kitüntetést nyújtott át a moszkvai szerb nagykövetségen a februárban elhunyt orosz ENSZ-nagykövet, Vitalij Csurkin özvegyének. Vucic az orosz elnöknek kijelentette, hogy Szerbia nem vezet be szankciókat Oroszország ellen. „Oroszország mindig országunk barátja volt” – mondta.

A szerb államfő elmondta: bízik benne, hogy a két ország hamarosan megállapodik legkevesebb hat orosz szállítóhelikopter Belgrád általi megvásárlásáról. Szerbia orosz Buk-M1, Buk-M2 és Tunguszka légvédelmi rendszerek beszerzése iránt is érdeklődik.

A szerb légierő októberben hat orosz MiG-29-es vadászgépet kapott térítésmentesen, haditechnikai támogatásként. Moszkva emellett 30 darab T-72-es harckocsival, 30 darab BRDM-2-es kétéltű felderítő járművel ajándékozta meg Belgrádot. Tovább

A felek megelégedettségüket fejezték ki amiatt, hogy a kétoldalú kereskedelem az idei év első hónapja alatt 26,3 százalékkal bővült. A felek miniszteri szinten aláírtak egy szerződést a nyugdíj- és segélyjogosultság kölcsönös elfogadásáról, valamint egy kormányközi nyilatkozatot az együttműködésről és a két gazdaság korszerűsítéséről.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán Ivica Dacic szerb első miniszterelnök-helyettest, a szerb diplomácia vezetőjét fogadta. Dacic kijelentette, hogy Belgrád minden téren fejleszteni szeretné a kapcsolatait Moszkvával.

Korábban írtuk: Még márciusban megérkeznek Szerbiába az ajándék vadászgépek

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »