Enged a Ryanair, tárgyalni fog a szakszervezetekkel

Megváltoztatva több évtizedes üzletpolitikáját a Ryanair hajlandó elismerni egyes, a pilótákat és légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezeteket, és azokkal kész a tárgyalásokra, hogy elkerülje a sztrájkot.

Az ír diszkont légitársaság pénteki közleményében azt írta, írásban tájékoztatta az ír, brit, német, olasz, spanyol és portugál pilóta-szakszervezeteket, hogy kész tárgyalni a fizetésekről, illetve munkakörülményekről. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a konkurens légitársaság pilótáit is képviselő szakszervezetekkel továbbra sem állnak szóba.

Az elmúlt napokban az ír, az olasz, a német és a portugál pilótákat tömörítő érdekképviseletek is sztrájkot jelentettek be a karácsonyi időszakba. A német pilóták egy részt a Lufthansa pilótáit tömörítő Vereingung Cockpit képviseli, velük a Ryanair továbbra sem hajlandó tárgyalni. Az olasz szakszervezet már jelezte, hogy visszavonta a sztrájkfenyegetését.

A pilóták magasabb fizetést, illetve stabilabb munkakörülményeket szeretnének, többségüket ugyanis nem a Ryanair, hanem egy ír munkaközvetítő alkalmazza, és emiatt nem a bázisuk szerinti ország, hanem az ír jogrendszer vonatkozik rájuk.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elstartolt az S BLOCK blokklánc technológia

A nemzetközi elismertségnek örvendő 2019. évi blokklánc-technológiai konferencia, a WBF (World Blockchain Forum) Singapore Technology Conference június 22-én került megrendezésre Szingapúrban, a Marina Bay Sands szállodában. A konferencián most első alkalommal bemutatkozott annak társházigazdája, az S BLOCK, és tájékoztatta a résztvevőket küldetéséről, mely így hangzik: "Unleash your digital assets" ("Engedd szabadjára a digitális eszközeidben rejlő erőt").

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás