Jön az autoriter kriptodevizák kora?


A rovat támogatója az XTB

Most, hogy Kína és Oroszország is eljátszadozik az ötlettel, miszerint szuverén kriptodevizát vezet be, ideje feltenni a kérdést: miért vonzó az autoriter államok számára egy olyan technológia, amely a pénz decentralizációjával fenyeget?

Múlt hétvégén az Argumenti i Fakti kormánypárti újság Nikolaj Nikiforov orosz kommunikációs minisztert idézte, aki azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök elrendelte a nemzeti kriptovaluta, a „kriptorubel” kibocsátását.

A többi kriptodevizához hasonlóan ez is a blockchain technológiára épül majd, viszont nem lehet bányászni, azaz zárt modell lenne, meghatározott mennyiségű, államilag szabályozott kibocsátással. Így akadályoznák meg, hogy a külföldi pénzmozgások vagy tőzsdei folyamatok befolyásolják az értékét. Az új állami kriptovaluta és a hagyományos rubel átváltható lesz, ám 13 százalékos adót kell fizetni abban az esetben, ha az eladó nem tudja igazolni, honnan jutott az állami virtuális pénzhez.

Nikidforov leírása a kriptorubelről erősen hasonlít néhány nem hivatalos kínai javaslathoz. Yao Qian, a kínai központi bank technológiai divíziójának igazgatóhelyettesének javaslata szintén egy, a jegybank által kibocsátott elektronikus pénznem. Az ötletet más kínai tisztviselők és államhoz közeli kutatók is megerősítették.

Azok számára, akik szerint a bitcoin fő innovációja a központi hatalom kirekesztése – egy olyan rendszer, amelyben a tranzakciókat a „bányászok” hitelesítik – meglepő lehet Kína és Oroszország érdeklődése. Ezek a kormányok azonban nem akarnak lemondani a blockchain irányításáról. Éppen ellenkezőleg: megpróbálják kitalálni, hogyan csökkenthetik a központi kibocsátó költségeit, hogy ellenőrizzék mindazt, ami a pénzügyi rendszerben zajlik.

A mai elektronikus pénzt magánbankok állítják elő: ez lényegében az egymás felé fennálló kötelezettségük. Egy, a közelmúltban a Nemzetközi Fizetések Bankja által kiadott dokumentum szerint „a készpénz az egyetlen olyan eszköz, amellyel az emberek visszatarthatják a jegybanki pénzt. Ha valaki digitalizálni akarja ezt a pénzt, akkor a központi bank felelősségét kereskedelmi banki kötelezettséggé kell átalakítania a készpénz letétbe helyezésével.”

A készpénz azonban mind a központi bankoknak, mind a kormányok számára hátrányos. Például a nyomtatás, a pénzverés, a terjesztés és a megsemmisítés mind-mind költséges dolgok. Aztán a bankjegyek és érmék módosítása évekig tarthat. A rablás pedig kockázatokat vet fel. Ugyanakkor a készpénz névtelenséget biztosít, ezért a bűnözők és adócsalók függenek tőle.

Mindezek a problémák és mások – mint például a hagyományos elektronikus fizetési rendszerben a bankok közötti pénzmozgás időbeli késése – megoldhatóak lennének azáltal, ha egy központi bank saját kriptovalutát adna ki. Így a tranzakciókat egy bitcoin-szerű elosztott könyvelésben regisztrálhatnák, mégpedig a jegybank által jóváhagyott ügynökök. Ha ez úgy hangzik, mint egy hagyományos banki rendszer egyik változata, akkor ez tévedés. Ugyanis potenciálisan nagy különbség lehet a hitelezők korlátozott szerepének köszönhetően.

Először Nagy-Britanniában vetődött fel, hogy bankközi elszámolásra alkalmas lehet egy központi kriptovaluta. „A pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása terén erősebb versenyre számíthatunk” – írták a Bank of England munkatársai, John Barrdear és Michael Kumhof tavaly egy elemzésükben. „Amíg a meglévő rendszerek a tagintézmények számára árképzési lehetőséget biztosítanak, ennek biztosítania kell, hogy a tranzakciós díjak pontosabban tükrözzék az ellenőrzés határköltségét.”

Ez esetben a monetáris rendszer működtetésének költségei csökkennek, a vállalatok és magánszemélyek közötti kifizetések felgyorsulnak, a tranzakciók pedig a kormányok által is nyomon követhetővé válnak: ez mindenekelőtt adóügyi célok miatt fontos. Ezt tükrözi Nikiforov ötlete is a 13 százalékos adóról abban az esetben, ha az eladó nem tudja igazolni, honnan jutott az állami virtuális valutához.

Az orosz és a kínai tervek egyelőre nem irányozzák elő a készpénz megszüntetését. Azonban ez lenne a logikus végcél, amely Oroszországban és Kínában elérhetőbb, mint szinte bárhol máshol. Mindkét országban az állam irányítja a bankrendszer legtöbb eszközét, és a bankok szerepe a gazdaságban könnyen lecsökkenthető lenne egy alternatív, jegybanki alapú rendszer felajánlásával. Továbbá mind Oroszországban, mind Kínában a kormány nem törődik olyan finomságokkal, mint a polgárok pénzügyi anonimitáshoz való joga, mondván a jó állampolgárnak nincs semmi rejtegetnivalója.

Ellenpéldák?

Svédországban, ahol úgy tűnik, maga a társadalom utasítja el önként a készpénzt, a jegybank e-korona projektjével válaszol a változó körülményekre: a Riksbank a készpénz stabilitását olyan formában kívánja biztosítani, amely lehetővé teheti a modern használatot.

Észtországban már 3 éve működik az e-residency, azaz a digitális állampolgárság: lehetővé tették, hogy bárki, tehát külföldi is – anélkül, hogy Észtországba tenné a lábát – vállalkozást indíthat, aminek hasznaiból az állam is profitál, de cserébe rettenetesen leegyszerűsíti a bürokráciát. Mivel ez a rendszer zárt és biztonságosnak tekinthető (22 ezer digitális állampolgára van Észtországnak jelenleg), így itt könnyen bevezethető lenne a digitális valuta. Az észtek egyébként nemrég szintén felvetették az elképzelést.

Az orosz és a kínai ötletek azonban elkülönülnek ezektől a projektektől: nyilvánvalóan a központi kontrollról szólnak. Az elosztott könyvelési technológia olyan eszközt biztosít, amely megfelel a céljuknak is: ugyanúgy, mint ahogy a nukleáris energiát egyaránt fel lehet használni egy a város energia-ellátásához vagy felrobbantásához.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás