Elképesztő rekord a Lufthansánál

Minden eddiginél többen, összesen mintegy 60 millióan utaztak a Lufthansa csoporthoz tartozó cégek járataival 2017 első felében, ami nem csupán az eddigi legmagasabb szám, de az előző év azonos időszakához képest is több mint 17 százalékos emelkedést jelent – közölte a Lufthansa szerdán az MTI-vel.

A német légitársaság ismertette, hogy a kapacitáskihasználási rekord is megdőlt az év első hat hónapjában, a 79 százalékos történelmi csúcs 2,7 százalékkal magasabb a tavalyi első félévinél. A teherszállító kapacitás 2,9 százalékkal, a teherszállítási árbevétel 7,1 százalékkal, a kapacitáskihasználtság pedig 2,7 százalékponttal nőtt egy év alatt ugyanebben az időszakban – tették hozzá.

Eredményes volt az elmúlt hónap is: a 12 milliós utasszám 18 százalékkal, az árbevétel 15,9 százalékkal haladta meg a tavalyit. 82,8 százalékkal megdőlt a kapacitáskihasználási rekord és az árfolyamhatásokkal korrigált árképzési környezet is kedvezően alakult júniusban. A teherszállító kapacitás növekedése júniusban és az első félévben is 2,9 százalékos volt – írták.

A hálózati légitársaságok (Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines) az első fél évben – 5,9 százalékos éves emelkedéssel – 45,5 millió utast szállítottak, kapacitáskihasználtságuk ugyanezen időszakban 3 százalékponttal 79,3 százalékra nőtt. 8,8 milliós júniusi utasszámuk több mint 5 százalékkal haladta meg az 1 évvel korábbit.

Kiemelkedő eredményt értek el a Lufthansa csoport közvetlen (point-to-point) légitársaságai (Eurowings, Brussels Airlines): a járatokat az első félévben 14,5 millióan vették igénybe, ami több mint 76 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest, a kihasználtság pedig 0,9 százalékponttal 77,4 százalékra nőtt. A közvetlen társaságok júniusban 3,2 millió utast szállítottak, így 79 százalékos emelkedést értek el tavalyhoz képest, árbevételük pedig 114,2 százalékkal nőtt – áll a közleményben.

A Deutsche Lufthansa AG árbevétele 2016-ban 31,66 milliárd euró, a 2015-ben pedig 32,05 milliárd euró volt. Működési (EBIT) eredménye tavaly 1,75 milliárd euró volt, 3,6 százalékkal kevesebb a 2015-ös, rekordot jelentő 1,81 milliárd eurónál. A vállalat nettó nyeresége 2016-ban 1,77 milliárd eurós csúcsot ért el és 4,6 százalékkal haladta meg a 2015-ös – szintén rekordot jelentő – 1,69 milliárd eurós nyereséget.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »