Túl olcsó lett a Bombardier gépe, perel a Boeing

A Boeing gyanúja szerint a kanadai repülőgépgyártó állami támogatások segítségével, a gyártási ár alatt árulja C-szériás gépeit, ezért panaszt tett az amerikai Kereskedelmi Minisztériumnál – a Bombardier elutasítja a vádakat.

A Bombardier nemrég 75 darab új C-szériás gépet adott el a Delta Airlines-nak, darabonként 19,6 millió dollárért, ami a Boeing gyanúja szerint jóval alacsonyabb, mint a gépek tényleges előállítási költsége.

Ha a Bombardier hivatalos listaáraihoz hasonlítjuk a Delta által kifizetett nem egészen 20 millió dolláros összeget, akkor valóban nagy különbséget látunk, a C-széria kisebb, 108 és 133 férőhely között konfigurálható, CS-100 néven futó gépének listaára 79,5 millió dollár, a nagyobb, 130-160 üléses CS-300 pedig 89,5 millió dolláros listaáron érhető el.

Bombardier C-sorozat

Összehasonlításképpen, a 737-700-as Boeing gép listaára 80,6 millió dollár, míg a 737-800-as 96 millió dollárba kerülne, kedvezmények nélkül. A repülőgépek piacán azonban általános a legalább 30-40%-os kedvezmény, a nagy légitársaságok pedig több gép vásárlása esetén még ennél is nagyobb diszkontokat tudnak elérni.

Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium felvette a Boeing panaszát és nyomozást indít az ügyben, de a Bombardier elnöke, Fred Cromer magabiztos, szerinte győztesen kerülnek ki a csatából.

“Úgy gondolom, az iparágban dolgozó legtöbb ember úgy tekint erre a vádra, mint egy támadásra az innovációval szemben. Egy specifikus piacot szolgálunk ki, ami a 100-150 fős férőhelyes gépek piaca. A  Boeing nem gyárt 100 fős gépeket, így az az érdekük, hogy rábeszéljék a légitársaságokat a nagyobb gépek vásárlására.”

A Bombardier szerint a piac elkezdett erősen érdeklődni az új CS100-as és CS300-as gépek iránt, miután a Swiss Air és az Air Baltic kötelékeiben már egy éve szolgálnak a típusok és mind a pilóták, mind az utasok részéről pozitív visszajelzések érkeztek.

Idén ősszel a Korean Airlines is megkapja a korábban rendelt tíz darab CS-300-asát, így a koreai lesz a harmadik légitársaság, amelyik üzembe állítja az új C-sorozatos gépeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás