Támogatást kap Mongólia, hogy átalakítsa gazdasági szerkezetét

Nemzetközi hitelezők egy csoportja, köztük az IMF, 5,5 milliárd dollár pénzügyi támogatást hagyott jóvá Mongóliának a gazdasági reformok támogatására. 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtöki bejelentése szerint az IMF 434 millió dollárral járul hozzá a pénzügyi csomaghoz, amelynek az összeállításában részt vett még az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), a Világbank, Japán, Dél-Korea és Kína is.

Az ADB, Japán és Dél-Korea együtt mintegy 3 milliárd dollár hitelt nyújt, a kínai jegybank pedig három évre meghosszabbította a közel 2 milliárd dollárról szóló devizacsere- (swap) megállapodás hatályát.

Mongólia gazdasága hat éve még a világon a legnagyobb ütemben, 17,3 százalékkal bővült, főbb exporttermékei, a szén és a réz iránt azonban azóta megcsappant a külföldi kereslet, miközben jelentősen visszaestek a külföldi befektetések.

Tavaly a mongol hazai össztermék (GDP) 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 2,4 százalékos bővülés után. Az IMF előrejelzése szerint idén a mongol GDP 0,2 százalékkal zsugorodik.

A most megajánlott támogatásnak az a célja, hogy segítsenek átalakítani a gazdaság szerkezetét, csökkentsék a bányaipar túlsúlyát, amely jelenleg az ország kivitelének 90 százalékát adja.

Forrás: MTI/AP/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás