Oroszország inkább honvédelemre költ egészségügy helyett

A Világbank rontotta az orosz gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden kiadott jelentésében.

A washingtoni székhelyű nemzetközi szervezet arra számít, hogy Oroszország hazai összterméke (GDP) idén 1,3 százalékkal, a következő két évben pedig egyaránt 1,4 százalékkal bővül. Tavaly ősszel 2017-re még 1,5 százalékos, 2018-ra pedig 1,7 százalékos GDP-növekedést jósoltak.

A külkereskedelmi konjunktúra élénkülése, a stabilabb makroökonómiai feltételekkel párosulva, valószínűleg kedvezően hat a fogyasztók és a befektetők hangulatára, aminek eredményeként helyrebillen a belső kereslet és kis mértékben növekszik a gazdaság 2017-2019-ben – mutattak rá a Világbank elemzői, akik a várható GDP-növekedés mértékének csökkentését a magas bázis hatásával indokolták.

A fogyasztói árak növekedésének üteme 2017 végére valamivel 4 százalék alá csökkenhet, majd 2018-19-ben 4 százalék körül stabilizálódik. A fogyasztók kiadásai idén 1,8 százalékkal, a következő két évben pedig 2,5 százalékkal növekedhetnek.

A tőkebefektetések értéke idén 2 százalékkal, 2018-ban 2,5 százalékkal, 2019-ben pedig 3,5 százalékkal emelkedhet. A befektetők hangulatára a makroökonómiai stabilizáció és a rubel erősödése mellett az is kedvező hatást gyakorolhat, hogy 2018 nyarán Oroszországban rendezik meg a labdarúgó világbajnokságot.

A Világbank szakértői azonban figyelmeztettek, hogy az orosz gazdasági növekedés hosszú távú kilátásai továbbra is korlátozottak az alacsony termelékenység következtében. A termelékenység növekedésének üteme alacsony, mi több, lassulást mutat, ezért a következő években szerény marad a termelés növekedési potenciálja, nagyjából a GDP 1-1,5 százalékát teszi ki.

Orosz sajtóbeszámolók szerint a Világbank jelentéséből az is kiderül, hogy más országokhoz képest Oroszország többet költ a honvédelemre, valamint lakás- és városgazdálkodásra, kevesebbet fordít viszont az oktatásra, az egészségügyre és a szociális védőhálózatra. Az orosz kormány kiadásainak szintje 2015-ben a GDP mintegy 35 százalékának felelt meg, ami jóval alacsonyabb a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak 45 százalékos, illetve a 28 európai uniós ország 48 százalékos átlagánál.

Az orosz kormány várakozása szerint idén mintegy 1,4 százalékkal nőhet a GDP, miután tavaly már csak 0,2 százalékkal esett vissza a 2015-ben mért 3,7 százalékos zuhanás után. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyancsak arra számít, hogy 2017-ben 1,4 százalékkal bővül az orosz gazdaság.

Kapcsolódó anyagunk: Az olajár és a katonai kiadások növelése megölte az orosz recessziót

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »