Új tárgyalási mechanizmussal indul a genfi béketárgyalások hatodik fordulója

Megkezdődött kedden a szíriai politikai rendezést szolgáló béketárgyalások hatodik fordulója Genfben – jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Értesülések szerint a világszervezet genfi székhelyére megérkezett Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet, a damaszkuszi kormány főtárgyalója, ahol Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával találkozik. A várhatóan május 19-ig tartó hatodik fordulóra a nap folyamán várják a szíriai ellenzéki csoportok nagy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) küldöttségét.

Abdul Hakím Bassár, a HNC küldöttség egyik tagja szerint de Mistura új tárgyalási mechanizmust javasolt az új szíriai alkotmány kérdéseinek a megvitatására.

Az ENSZ-különmegbízott találkozott Naszr al-Harírivel, a HNC küldöttségének vezetőjével és közölte vele, hogy egyszerre akarja két külön szobában lefolytatni a tárgyalásokat – mondta Abdul Hakím Bassár, aki szerint az egyik helységben a kormányküldöttség, a másikban az ellenzéki delegáció tagjai foglalnának helyet. Az ellenzék szobájában a HNC 4-5 tagja tárgyal majd az Oroszországhoz közeli ellenzékiek, az úgynevezett Kairói Csoport és a Moszkvai Csoport 1-1 delegátusa társaságában. Hozzáfűzte: ezeken az egyeztetéseken jelen lesz a szíriai kurdok egyik képviselője is.

Abdul Hakím Bassár szerint a tárgyalások az új szíriai alkotmányról, valamint a dokumentum tervezetének előkészítéséről és alapelveiről szólnak majd. Az ENSZ-különmegbízott emellett úgy véli, hogy amennyiben sikerül az alaptörvény körüli kérdések tisztázása, a felek áttérhetnek az átmeneti kormányzó testület és a választások témaköreihez – tette hozzá.

A HNC küldöttség tagja szerint de Mistura módszere abban foglalható össze, hogy megpróbál a szembenálló felekkel megállapodást elérni a szíriai alaptörvény sarkalatos pontjairól, illetve abban a kérdésben, hogy Bassár el-Aszad elnök részt vehet-e majd az új választásokon.

Értesülések szerint de Mistura javaslatot tett az új szíriai alaptörvény megvitatásának mechanizmusára, amely párhuzamosan folyna a negyedik tárgyalási fordulóban megállapodott kérdéskörökről folytatott párbeszéddel.

2016 óta az ENSZ-különmegbízott öt tárgyalási fordulót szervezett már Genfben, de egyik sem járt eredménnyel.

Kapcsolódó cikkünk: A genfi béketárgyalások újabb fordulóján sem született eredmény

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »