Alattomos támadást hajtott végre Törökország kurd harcosok állásaira

Török harci repülőgépek kurd harcosok állásaira mértek légicsapásokat keddre virradóra Észak-Irakban és Szíria északkeleti részén – közölte a török hadsereg, amely szerint ezzel a hadművelettel akadályozzák meg a kurd harcosok, fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok beszivárgását Törökországba.

A hadsereg közleménye szerint a török harci gépek csapásokat mértek az északi-iraki Szindzsár-hegységben, illetve az északkelet-szíriai hegyvidéki területekre, ahol a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet lázadói rejtőzködnek. A katonaság fogadkozott, hogy folytatni fogja a határon átnyúló hadműveleteket, amíg nem végez az utolsó terroristával is.

Az iraki kormány elítélte az ország területén végrehajtott katonai akciót. „Az iraki kormány elítéli és visszautasítja a török légierő csapásmérését Irak területén” – közölte Szaad al-Haditi iraki kormányszóvivő. Irak a légitámadást a nemzetközi jog és Irak szuverenitása megsértésének tartja – szögezték le a közleményben. A légitámadás Bagdad szerint akadályozza Irak és a nemzetközi közösség erőfeszítéseit a terrorizmus elleni küzdelemben.

A török hadsereg rendszeresen támadja a török fennhatóság ellen 1984 óta harcoló, terrorszervezetnek tartott PKK állásait Irakban, s noha Szindzsárban még nem hajtott végre hadműveleteket, régóta mondta, hogy a török határtól körülbelül 115 kilométerre fekvő terület lassan a PKK-lázadók fellegvárává válik. Recep Tayyip Erdogan török elnök fogadkozott, hogy ezt meg fogja akadályozni.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 2014 nyarán üldözte el Szindzsárból a jazidikat, és a PKK harcosok azért mentek oda, hogy az üldözött vallási kisebbség védelmére keljenek.

Szeme Boszali tábornok, iraki kurd katonai parancsnok azt mondta, hogy a szindzsári légicsapásban meghalt öt pesmerga – iraki kurd harcos – is. Boszali szerint a támadás feltehetően tévedés volt, mert a pesmergák nem ellenségesek Törökországgal.

Az autonóm, iraki Kurdisztán kormányzata elfogadhatatlannak nevezte a pesmergákkal végző török légicsapást, de egyúttal a PKK-t tette felelőssé, felszólítva a terrorszervezetet, hogy vonuljon el Szindzsár környékéről.

A Kurd Önvédelmi Erők (YPG) nevű szíriai milícia közölte, hogy a török gépek az északkelet-szíriai el-Haszeke tartományban a Malikíja melletti hegyvidéki főhadiszállására mértek csapást, támadást intéztek egy médiaközpont, egy rádióállomás, egy távközlési központ és néhány katonai célpont ellen is. Az YPG szerint ebben az alattomos támadásban több harcos meghalt és megsebesült. A szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpont (OSDH) úgy tudja, hogy az YPG 18 embere vesztette életét.

Ankara az Egyesült Államok támogatását élvező és az Iszlám Állam elleni harcban jeleskedő YPG-t is terrorszervezetnek tartja.

Légicsapás ért egy piacot az észak-szíriai Hán Sejkún településén hétfőn, legalább hét civil, köztük egy gyermek életét vesztette – közölte a szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Bővebben….

Forrás: MTI/AP/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »