Amerikai pénzügyminiszter: a robotok még száz évig nem veszik el a munkát

A PwC tanácsadó cég legfrissebb tanulmánya szerint az amerikai munkahelyek 38%-át veszélyeztetheti a robotizálás a 2030-as évekre – ez a szám magasabb, mint az Egyesült Királyságban, ahol 30%, míg Németországban 35%-ról, Japánban pedig 21%-ról beszélhetünk.

A 15 éves időtávú előrejelzéssel nem ért egyet az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma. Steven Mnuchin pénzügyminiszter szerint nem fenyegeti az amerikai munkásokat, hogy a robotok a közeljövőben tömegesen elvennék a munkájukat.

„Legalább 50-100 év kell még ahhoz, hogy ez a probléma aktuális legyen”, majd hozzátette: „egyáltalán nem tart attól, hogy a robotok elveszik az emberek munkáját és még egy évszázadba telhet, mire egy esetleges munkapiaci válság kialakul.”

Üzleti vezetők, köztük a milliárdos befektető Mark Cuban, igencsak meglepődtek Mnuchin közömbösségén, a nyilatkozatra Cuban Twitteren csak ennyit reagált: „Wow”.

Bill Gates, a Microsoft társalapítója pedig éppen idén februárban beszélt részletesen az automatizálás okozta potenciális problémákról, ő már a robotadó bevezetését javasolta és szavai nem arra utalnak, hogy mindezzel 50-100 év múlva kellene foglalkozni.

A PwC jelentése szerint, habár az amerikai és a brit gazdaság hasonló alapokra épül, mégis az USA-nak nagyobb a kockázata, a tágabb értelemben vett pénzügyi szolgáltató szektor ugyanis sokkal fogékonyabb az automatizálásra.

Amerikában a pénzügyi és biztosítási szektorok dolgozói főleg a hazai kiskereskedelmi piacon dolgoznak, ami alacsonyabb végzettséget igényel, mint egy szakértői munka Londonban.

„Az adatok további elemzése szerint a leglényegesebb különbség összefügg azzal, hogy az átlagos iskolázottsági szint a pénzügyi szakemberek körében jelentősen magasabb az Egyesült Királyságban, mint Amerikában.” -mondja a PwC.

A PW szerint az, hogy robotok vegyék át a munkát a szállítási és raktározási szektorban (56%), a gyárakban (46%), valamint a nagy- és kiskereskedelemben (44%) a legvalószínűbb. Arra vonatkozóan, hogy a teljes foglalkoztatottságra pontosan milyen hatással lesz az automatizálás terjedése, még nem tett becslést a PwC, de azt  megjegyezték, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia fejlődésével párhuzamosan  kialakulhatnak új feladatkörök is.

Az elemzők úgy érveltek, hogy a béreknek is emelkedniük kell, ha a robotok gyorsabban végzik el a munkát. „A nettó jövedelemnek növekednie kell, ahogy a termelékenység javul, de az extra bevétel nem feltétlenül fog egyformán eloszlani az egyes jövedelmi csoportok között.”

Azaz némileg egyszerűsítve: a vállalatok termelékenységének növekedésével a részvényesek biztosan jól járnak, a dolgozók viszont nem feltétlenül – főleg, ha az automatizálás miatt szűnik meg a munkahelyük.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »