Friss hírek

Milliárdokat tolnak a cégek az olajiparba

Az olajkutatás és -termelés területén idén 11 százalékkal nőnek a beruházások világszerte – ez áll a Wood Mackenzie (Woodmac) nemzetközi olajipari tanácsadó és elemzőház legfrissebb elemzésében. Jelentésének összeállításához a világ 119 olajipari cégének terveit vették alapul. 

Ebből egyebek között kiderül, hogy a 119 olajipari vállalat közül 99 tervez befektetéseket az idén a kőolajkutatásba és kitermelésbe. A legnagyobb mértékben az amerikai cégek befektetései nőnek éves összevetésben 60 százalékkal, 15 milliárd dollárra.

A jelentés szerint azonban a kanadai, a latin-amerikai és az orosz cégek is jelentős összegeket fektetnek olajkutatásba és -termelésbe. Összeg megjelölése nélkül a Woodmac azt közölte például, hogy az orosz vállalatok beruházásai 20 százalékkal nőnek az idén.

A londoni tanácsadó és elemzőház jelentésének összeállítói szerint idén számos ágazati cég növeli a termelését. A 119 olajipari cég olajtermelése napi 1 millió hordóval, 5 százalékkal nő, ezen belül az Egyesült Államokban működő cégek napi olajtermelése 800 ezer hordóval, 15 százalékkal emelkedik.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás