Újabb korrupciógyanú, de Fillon kitart

Alig hat héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt újabb korrupciógyanú került nyilvánosságra Francois Fillon konzervatív jelölttel szemben, aki a párton belüli átmeneti elszigetelődése ellenére kedden folytatta a választási kampányát.

A Le Canard enchainé című szatirikus hetilap szerdán megjelenő számában azt írja hírügynökségi források szerint, hogy az elnökjelölttel kapcsolatban azért merült fel a vagyonbevallás elmulasztásának gyanúja, mert nem tüntetett fel egy 2013-ban felvett 50 ezer eurós, kamat nélküli hitelt. A kölcsönt Marc Ladreit de Lacharriere üzletember, a La Revue des deux mondes nevű irodalmi folyóirat tulajdonosa nyújtotta Fillonnak. Ez az a laptulajdonos, aki a politikus feleségét is alkalmazta 2012 május és 2013 december között, s a parlamenti állásához hasonlóan Penelope Fillon ezen munkája kapcsán is felmerült a fiktív foglalkoztatás gyanúja.

Antonin Lévy, Francois Fillon ügyvédje a szatirikus hetilapnak azt mondta, hogy a politikus visszafizette a barátjának a kölcsönt, de azt nem pontosította, hogy mikor. Az ügyvéd szerint Fillon egyszerűen elfelejtette feltüntetni a vagyonbevallásában az összeget.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség a szatirikus lap egyik korábbi cikke alapján közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása miatt indított eljárást az elnökjelölt családtagjainak nem tisztázott parlamenti foglalkoztatása miatt. Francois Fillont saját közlése szerint március 15-re idézték be a vizsgálóbírók vádemelés céljából. A Le Canard enchainé szerint az vagyonbevallás
elmulasztásának gyanúja erre az 50 ezer eurós hitelre vonatkozik, az ügyészség nem kívánta kommentálni az újabb értesülést.

A negyven napja tartó botrány és a Fillon elmozdítására tett párton belüli kísérletek ellenére az elnökjelöltet hétfő este a pártvezetés egyhangúlag támogatásáról biztosította. Francois Fillon kedden folytatta a kampányát, de jelenleg a legfőbb feladata, hogy a szétesett kampánystábot újrakovácsolja, s a mintegy háromszáz dezertőr jobboldali politikust visszaállítsa maga mögé.

A szerdára Nicolas Sarkozy volt államfő kezdeményezésére tervezett találkozó az exelnök, Fillon és a jobboldal novemberi előválasztásának második helyén végzett Alain Juppé között – annak érdekében, hogy méltóságteljes és hiteles kiutat találjanak a jelenlegi válságból, amely komoly aggodalmat kelt a francia népben -, mindenesetre elmarad, miután Juppé annak már nem látja értelmét. Bordeaux jelenlegi polgármestere hétfőn jelentette be, nem lesz jelölt Fillon helyett akkor sem, ha annak makacssága zsákutcába vezet. A politikus azért állt ki a sajtó elé, mert a jobboldalon egyre többen kérték, hogy vegye át a jelöltséget Fillontól.

A legutóbbi felmérések szerint az egy hónapja még favoritnak számító Fillon a harmadik helyre csúszott vissza, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni a második fordulóba, ahol Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke között dőlhet el az államfői szék sorsa.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Snoop Dogg + Puma + Roland = sportcipő

Múlt héten lett 40 éves az elektronikus zene, ezen belül is főképp a rave és a techno - egyik első meghatározó eszköze, a Roland TR-808-as.  Ennek tiszteletére dobott piacra a Puma egy sportcipót, amelynek népszerűsítésében Snoop Dogg is feltűnt...  

Read More »

Török minta alapján semlegesítik a hongkongi médiát

Őrizetbe vették Jimmy Lai hongkongi médiamogult hétfőn a Hongkongban júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján. A hongkongi - pontosabban immár inkább tisztán kínai - hatóságok tevékenysége kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit pár évvel ezelőtt Törökországban láthattunk. Ott is az ellenzéki hangok elnémításával indult a független média elleni hadjárat.

Read More »

Erdogan célba vette a közösségi médiát

Törökország elnöke már elcsendesítette a független médiát, a kormánykritikus újságírókat etávolította vagy éppen börtönbe záratta, az ország vezető  hírcsatornáit és újságait  - akárcsak a jegybankot és a pénzügyminisztériumot - pedig már baráti kezek irányítják. Most a közösségi oldalak megregulázása következik. 

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás