Oroszország már az OPEC 2.0-ról beszél

Davosban az orosz állami befektetésekért felelős alap vezetője kifejtette, hogy az OPEC és részben Oroszország között az olajtermelés csökkentését célzó decemberi megállapodás akár évekig is jól működhet.

A cél a hosszú távú együttműködés, amely eddig politikai okok miatt nem volt lehetséges – mondta Kirill Dmitrijev, aki hozzátette: Oroszország aktívabb jelenléte a Közel-Keleten segíti az OPEC 2.0 kialakítását, ami az OPEC és Oroszország szoros együttműködését jelenti.

Az orosz küldöttséget vezető Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes a Bloomberg hírügynökségnek egyebek között arról beszélt Davosban, hogy a kormány olyan terven dolgozik, amivel elejét lehet venni a rubel szélsőséges kilengéseinek hosszabb távon. Az illetékes részletekbe nem bocsátkozott, ugyanakkor azt mondta, hogy a rubel árfolyamának túlzó elmozdulásai komolyan sújtják az exportra termelőket.

„Ezért arra van szükség, hogy a jövőben kevésbé függjön a rubel a kőolaj nehezen megjósolható árváltozásától, jobban prognosztizálható legyen a rubel mozgása” – mondta.

Az orosz illetékes arról is beszélt, hogy a jelenlegi olajárak mellett a jegybank újraindíthatja a tartaléknövelő devizavásárlásokat, és azzal számol, hogy idén akár két százalékkal is nőhet az orosz gazdaság a tavalyi 0,6 százalék körüli zsugorodás után. Hozzátette: a hivatalos kormányzati várakozás az idei évre továbbra is 0,6 százalék GDP-növekedés.

Igor Suvalovot a legnagyobb orosz bankok és vállalatok irányítói kísérték el Davosba, így például German Gref, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank, a Sberbank vezetője is. A bankvezető óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mikor várja a Moszkva elleni nyugati szankciók feloldását.

Sok orosz elemző és illetékes fogalmazott úgy az elmúlt hetekben, hogy erre már az idén sor kerülhet – German Gref szerint is jó volna, ha így lenne, de nem biztos abban, hogy így is lesz. A Sberbank vezetője szorgalmazta, hogy a nemzetközi hitelminősítők még az idén javítsák fel Oroszország adósi besorolását. German Gref szerint a makrogazdasági mutatók alapján ezt már most meg lehetne tenni, ugyanakkor „időnként azt látni, hogy a politikusok belekavarnak az eseményekbe”.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »