Ballisztikus rakéták Szíriában, Izrael aggódik

Iszkander típusú, kis hatótávolságú, orosz ballisztikus rakéták vannak Szíriában, melyek azért keltenek aggodalmat Izraelben, mert félő, hogy a fegyverek a libanoni, síita terrorszervezethez, a Hezbollahhoz kerülhetnek – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az Isi nevű izraeli vállalat „Eros B” műholdja két olyan rakétaindító járművet fényképezett le Latakiában, Szíria földközi-tengeri kikötővárosában, egy orosz katonai bázison, melyek a kis hatótávolságú, ötszáz kilométeren belül lévő célpontok ellen bevethető Iszkander típusú, orosz ballisztikus rakéta indítására szolgálnak. Most készült először jó minőségű, bizonyító erejű felvétel arról, hogy Iszkander rakéták vannak Szíriában.

Az Isi szakértői szerint ezeket a fegyvereket általában álcaháló alatt tartják, de a heves esőzések miatt kénytelenek voltak teherautón más helyre költöztetni a rakétákat, ezért tudta lefényképezni őket a műhold. Az Iszkander típusú, orosz ballisztikus rakéták 5-7 méteres pontossággal, maximum 700 kilogrammos robbanótöltetet képesek célba juttatni.

A ynet szerint Szíria és Irán szeretne Iszkandereket vásárolni Oroszországtól, de az izraeli tiltakozás miatt Moszkva eddig nem adott el nekik ilyen rakétákat.

Ennek ellenére, a Fülöp-szigeteket kész fejlett fegyverzettel ellátni Oroszország – jelentette ki szerdán Igor Khovaev, fülöp-szigeteki nagykövet egy Manilába érkezett orosz hadihajó fedélzetén. Az információk szerint az üzletnek része lehet szinte bármi, amire az országnak szüksége van: repülőgépek, tengeralattjárók, helikopterek, kézi- és könnyűfegyverek és sok-sok egyéb fegyvertípus.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »