Moszuli hadművelet: az iraki csapatok keresztény falvakat tisztogattak

Az iraki csapatok szombaton egy keresztény régiót támadtak, amely 2014 óta az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll. A támadás annak a hadműveletnek része, melyben több tízezer katona – az iraki kormányerők mellett kurd, szunnita és síita milíciák – vesz részt a Washington vezette nemzetközi légi támogatás segítségével, célja pedig Moszul visszafoglalása.

A behatolás azután történt, hogy Ash Carter amerikai védelmi miniszter találkozott Haider al-Abadi iraki miniszterelnökkel Bagdagban, hogy értékeljék a hétfőn kezdődött hadműveletet. „A hadművelet a tervek szerint halad” – nyilatkozta Carter a találkozó után, aki a pénteki ankarai látogatása során támogatta az ötletet, hogy Törökország ne maradjon ki az offenzívából.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az iraki miniszterelnök azonban továbbra is elutasítja Törökország részvételét a harcokban. „Tudom, hogy Törökország részt szeretne venni, azt mondjuk nekik, hogy köszönjük, de ezt az irakiaknak kell kezelniük. Amennyiben segítségre van szükségünk, ezt jelezni fogjuk a törököknek és a környező országoknak” mondta Abadi.

Katonai nyilatkozatok szerint iraki egységek lepték el Karakosht, a Moszultól mintegy 20 km-re lévő, főként keresztények által lakott várost és végeztek tisztogatást. További intézkedések keretében a szomszédos Karamless, ugyancsak keresztény városból űzik ki az IÁ dzsihadistáit. A hét elején pedig a Bartella nevű, Qaraqosh északi részén lévő keresztény várost foglalták vissza. Egy amerikai katonai tisztviselő szerint pár száz IÁ harcos tartózkodott Karakoshban.

Az iraki hadsereg kommunikációs irodája azt nyilatkozta, hogy körülbelül 50 falut tisztítottak meg hétfő óta, így előkészítve a Moszulba történő behatolást, ahol feltételezhetően 5-6 ezer IÁ harcos bújik meg. A hadviselő felek nyilatkozatai szerint áldozatokat nem regisztráltak eddig, ugyanakkor azt állítják, hogy több száz ellenséges harcost öltek meg.

A moszuli offenzíva várhatóan Irak legnagyobb csatája lesz a 2003-as Egyesült Államok által vezette benyomulás után és valószínűleg hatalmas humanitárius segítségnyújtási műveletek követik majd.

Becslések szerint mintegy 1,5 millió lakos maradt Moszulban és a legrosszabb szcenárió szerint körülbelül 1 millió civil kényszerül majd otthona elhagyására. Az ENSZ segélyszervezetek beszámolói alapján eddig mintegy 6 ezer lakos hagyta el otthonát a harcok miatt.

Az iraki hadsereg délről és keletről próbál haladni, míg a kurd pesmerga harcosok keleten és északon tartják a frontot. „Az iraki erők 5 km-re vannak Moszultól és lázadó csoportok jeleit észlelték” – nyilatkozta Karim Sinjar kurd regionális belügyminiszter szombaton az Erbílben.

  • Korábban írtuk:

A déli fronton mintegy ezer embert kezeltek mérgező füsttől eredő légzési problémákkal, amelyet feltehetőleg az IÁ által felgyújtott kénes növény okozott. Halálos eset nem volt. Az északi részt pedig egy fehér füstfelhő burkolta be, amely az Iszlám Állam által felgyújtott olajkutak fekete füstjével keveredett és csökkenti a látási viszonyokat.

Nagyjából 5 ezer amerikai katona tartózkodik Irakban, ebből több mint 100 a Moszul elleni csatában vesz részt az iraki és kurd erők mellett, melynek keretében tanácsokkal látják el a parancsnokokat, hogy a koalíció légitámadásai célba érjenek.

Forrás: Reuters

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »