_

Újabb rakétákat lőttek ki egy amerikai hadihajóra Jemennél

Ismét több rakétát lőttek ki Jemen lázadók által uralt területéről, megint egy amerikai hadihajót véve célba a Vörös-tengeren – mondta az amerikai haditengerészet egyik parancsnoka szombaton. A rakéták közül egyik sem ért célba.

Később a védelmi tisztviselők újraértékelték a John Richardson admirális által ismertetett első jelentéseket – melyekben az állt, hogy a hajó ellenintézkedéseket tett, hogy megvédje magát, ám végül egyik rakéta sem találta el – és nem voltak hajlandóak további információval szolgálni az ügyben.

A rakétatámadás a harmadik egy héten belül, melyet a USS Mason rombolóhajó és más amerikai hadihajók ellen elkövettek. A jemeni síita felkelők (húszik) a hét elején tagadtak minden vádat az ügyben, állításuk szerint nem ők a felelősek a támadásokért. A Pentagon kedden lehetséges válaszcsapásokra tett célzásokat, mivel úgy tudják, a húszik által uralt területen lévő egyik radarállomás befoghatta a rombolót az előző két esetben. A Pentagon szóvivője, Peter Cook szerint ugyanakkor a csapások nem kapcsolódnak közvetlenül a 2015 márciusa óta tartó jemeni polgárháborúhoz.

Október 1-jén az Egyesült Arab Emírségek által bérelt hajót ért rakétacsapás ugyanebben a térségben, amely jelentős károkat szenvedett. Az emírségek szerint a bárka humanitárius segélyt szállított civil legénységgel a fedélzetén, míg a húszik hadihajónak nevezték célpontjukat.

Kapcsolódó cikkünk: Új háborúba szállt be az USA, Jemenben csaptak le

Forrás: AP / Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás