_

A szíreknek maguknak kell dönteniük a jövőjükről

A svájci Lausanne-ben rendezett találkozón minden résztvevő ország külügyminisztere egyetértett abban, hogy a szíreknek maguknak kell dönteniük a sorsukról: beszélgetést kell kezdeményezniük, hogy Szíria egységes ország maradhasson. A tárgyalások végére sem született megoldás a szíriai válság rendezéséről.

Az orosz külügyminisztérium állítása szerint ahhoz, hogy egy sikeres amerikai-orosz tűzszüneti megállapodást létre tudjon jönni, valamint a humanitárius segélyszállítmányok akadály nélkül jussanak el a civilekhez, Szíria mérsékelt ellenzékének el kell különülnie a Jabhat Fateh al Sham-tól (korábban Al-Nuszra Front) és a többi hasonló terrorista csoporttól. „Ugyanakkor meg kell érteni, hogy az Iszlám Állam terroristái és az Al-Nuszra Front elleni műveletek továbbra is folytatódni fognak” – mondta a minisztérium.

Külügyminiszterek találkozója Svájcban, Fotó: Reuters

A szombati tárgyalások során, melyet John Kerry amerikai külügyminiszter hívott össze, ismételten nem sikerült egyezségre jutni Oroszországgal, hogy véget vessenek az immár hatodik éve tartó szíriai háborúnak. Kerry nem csak Sergei Lavrov orosz külügyminisztert látta vendégül a találkozón; a török, szaúdi, katari, iraki, iráni, jordániai és egyiptomi külügyminiszterek szintén meghívást kaptak.

Az EU-tagországok kormányai korábban felháborodásukat fejezték ki az aleppói kórházakat ért légi csapásokkal kapcsolatban, mondván ezek háborús bűncselekménynek számítanak, melyekért teljes mértékben Szíria és Oroszország felelősek. A két megvádolt ország azonban azt állítja: csak és kizárólag fegyveresek ellen intéznek támadásokat.

Európa nem vett részt a lausanne-i találkozón, de a francia külügyminisztérium megerősítette, hogy Kerry és a hasonló gondolkodású nemzetek külügyminiszterei Londonban találkoznak vasárnap, hogy megvitassák a szíriai háború ügyét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Készül a vádirat Trump ellen

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi csütörtökön bejelentette: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amely alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás