Drágul a Netflix, lassul a növekedés

A Netflix hétfői beszámolójában közölte, hogy összesen 1,7 millió új előfizetője lett a második negyedévben, ami jóval kevesebb, mint az előirányzott 2,5 millió.

Az Egyesült Államokban 160 ezer új felhasználót tudtak elkönyvelni, ez eddig a legalacsonyabb negyedéves eredmény 2012 óta. A tengerentúlról összesen 1,52 millió új előfizetőt számolhattak, ami a legalacsonyabb negyedéves növekedés volt 2014 második negyedévét követően.

Figyelembe véve, hogy a streaming szolgáltatás már lassan mindenhol jelen van, ugyanakkor a Netflix nagyszabású nemzetközi terjeszkedése még mindig gyerekcipőben jár, az előfizetői létszám növekedési dinamikájának erőteljes és hirtelen visszaesése elég sokkoló hír volt a befektetőknek. Ez meglátszik a tőzsdei jegyzéseken is, a papír 13%-ot esett a zárás utáni kereskedésben. Az előző negyedévben négyszer ennyi új előfizetője volt a szolgáltatónak.

netflix tv

A visszaesés egyébként várható volt, a havidíjak megemelése előfizetői visszamondásokat, lemorzsolódást eredményezett mind az USA-ban, mind Kanadában. A Netflix a korábbi negyedéves beszámolójában említette, hogy havi 2$ emelést tervez májustól és a felhasználókat e-mailen értesítik erről.

Reed Hastings vezérigazgató tompábban fogalmazott az áremelés hatásáról, szerinte az emberek nem szeretik, ha többet kell fizetniük valamiért, de ez egy szükséges dolog, amit át kell vinniük az előfizetőkön. Hastingsnek egyébként igaza van az áremelést illetően, a cég ugyanazt az alapárat alkalmazza 2011 óta, ugyanakkor nagyon sok pénzt költ arra, hogy saját gyártású tartalmat biztosítson az előfizetői számára.

A versenytársai közül megemlíthetjük a Hulu-t, amely egy hirdetés nélküli streaming szolgáltatás 11,99 dollárért, illetve az HBO streaming-only opcióját 14,99 dollárért, mindkettő ára magasabb, mint amit jelenleg fizetnek a Netflix szolgáltatásokért.

A meglévő előfizetők megtartása, illetve újak megszerzése érdekében azokban az országokban, ahol elérhető a szolgáltatás, a Netflixnek költenie kell, ugyanakkor nem működhetnek tovább hatalmas deficittel. A hétfői beszámolóban megerősítették, hogy ebben az évben várhatóan nullszaldósak lesznek és 2017-ben elkezdenek profitot termelni, ami viszont nem történhet meg az áremelés nélkül.

Kérdés, hogy az áremelés miatti előfizetői lemorzsolódás a jövőben nem okoz-e tartós problémát a vállalat működésében.

Forrás: Marketwatch

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EU azért továbbra is készül a rendezetlen Brexitre

Az Európai Unió Tanácsa rendkívüli esetre vonatkozó rendeletet fogadott el annak biztosítására, hogy folytonosak maradjanak a Nagy-Britannia és Franciaország, valamint Írország és az Egyesült Királyság közötti vasúti szolgáltatások abban az esetben is, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lépne ki az unióból - közölte az uniós tanács pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás