A Vajdaságra is kiterjesztik a magyar nemzeti élelmiszer brandet

Bemutatták Szabadkán az Áldomás elnevezésű magyar nemzeti ernyőmárkát, amelybe hamarosan vajdasági termékeket is bekapcsolnak ‒ jelentették be az első Vajdasági Agrárkonferencián. A Magyar Nemzeti Kereskedőház egységes élelmiszeripari márkájával a legjobb magyar termelők által előállított kiváló minőségű termékeket jutatja el a magyar és a külföldi fogyasztókhoz az Áldomás projekten keresztül.

A Kereskedőház kiemelt területként kezeli a Kárpát-medencét, ennek keretében 22 irodát nyitottak meg a térségben. A szabadkai és az újvidéki iroda célja, hogy a magyar-magyar együttműködést erősítése, feltérképezze az exportképes vállalkozásokat a Vajdaságban és hozzásegítse az ittenieket a távolabbi piacokon való elinduláshoz ‒ hangsúlyozta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház ve­zérigaz­ga­tó­ja. Kiemelte: ma már cégre szabott fejlesztési akciótervvel és kapcsolatrendszerrel tudják segíteni a magyar vállalkozókat és termelőket a külföldi piacokon való elinduláskor.

Dr. Babity János főkonzul az anyaországi és a hazai termelők közötti gyümölcsöző együttműködés létrejöttének reményében köszöntötte a MNKH képviselőit és a konferencia résztvevőit a rendezvénynek helyet adó Szabadkai Magyar Főkonzulátus épületében. Kiemelte, a közép-európai gazdaságfejlesztési tevékenység ismertetése mellett az Áldomás brand szerbiai bemutatásáé a főszerep a Vajdasági Agrárkonferencián.

Szerbiában néhány hete debütált az új nemzeti márka, először az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron, majd csütörtökön a Szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásáron mutatták be a termékmárkát, most pedig a főkonzulátus ad otthont a brandet ismertető konferenciának ‒ sorolta a márka szerbiai állomásait Babity, aki szerint ma már kicsit másképp igaz a mondás, miszerint a jó bornak nem kell cégér, ugyanis a jó bornak kell igazán a jó cégér ‒ hangsúlyozta a szabadkai főkonzul.

A magyar és a vajdasági magyar mezőgazdaság megsegítését célozza meg az Áldomás projekten keresztül a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Az Áldomás egy széleskörű kormányzati és termelői összefogás eredménye ‒ mondta Ducsai-Oláh Zsanett. Hozzátette: a szigorúan ellenőrzött minősítési folyamaton áteső fogyasztóbarát magyar termékek köre folyamatosan bővül. Jelenleg 22 termék van piacképes állapotban, több mint 80 termék pedig már megszerezte a fogyasztóbarát védjegyet. A Vajdaságban 20 termelő vár a besorolásra, akik rövid időn belül csatlakozhatnak az ernyőmárkához ‒ jelentette be a Magyar Nemzeti Kereskedőház ve­zér­igaz­ga­tó­ja Szabadkán.

Páris László key account manager, a Magyar Nemzeti Kereskedőház munkatársa az Áldomás termékcsalád bemutatója alkalmából kiemelte: a projekt célja a prémium minőségű hazai élelmiszerek támogatása. 2015-ben elfogadásra került egy kormányzati fejlesztési stratégia az élelmiszeripart illetően, amely kiemelt iparággá nyilvánította a területet, ugyanakkor meghatározott bizonyos fejlesztési irányokat is, annak érdekében, hogy jelentős fejlődés következzen be az iparágban.

Az Áldomás projekt mindezen irányvonalak figyelembe vételével állami és szakmai szervezetek együttműködéséből született ‒ mutatott rá Páris László. Az Áldomás egy termékkategóriákon átívelő projekt, a kezdeti termékkör folyamatosan bővül, így idővel felöleli a teljes magyar és Kárpát-medencei termékskálát. A projektum a természetes ízek újrafelfedezéséről szól, valamint a hazai agrár- és élelmiszeripar fellendítéséről ‒ hangzott el a bemutatón.

A konferencia előadói között szerepelt Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, aki a Vajdasági Magyar Közösségek Terület-, és Gazdaságfejlesztési programjának várható hatásairól beszélt, Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke az itteni mezőgazdaság jelenéről számolt be a résztvevőknek , valamint Ments András, a Vajdasági Termeltetési Beszerzési Értékesítési Társaság igazgatója a termeltetést és a vertikális integrációt mutatta be, mint a mezőgazdaság fejlesztésének lehetőségét a Vajdaságban.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »