A horvát kormányfő lemondásra szólította fel mindkét helyettesét

  • Lemondásra szólította fel Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök mindkét helyettesét a kormányválság megoldása érdekében.
  • A kormányfő szerint a két helyettese között kialakult vita túl nagy teher a kormánynak és az országnak, így távozásuk nemzeti érdekké vált.
  • Az új kormány megalakulása óta nagy a feszültség a két kormánypárt, a HDZ és a Híd között.

Lemondásra szólította fel Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök pénteken mindkét helyettesét a kormányválság megoldása érdekében.

Oreskovic rendkívüli zágrábi sajtóértekezletén hangsúlyozta: a Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettes és Bozo Petrov miniszterelnök-helyettes között kialakult vita és személyes ellentét túl nagy teher a kormánynak és az országnak, ezért a nemzeti érdek azt kívánja, hogy mindketten mondjanak le tisztségükről.

Karamarko egyúttal a nagyobbik kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke, Bozo Petrov pedig a kisebbik kormányzó párt, a Híd Függetlenek Listájának elnöke.

A kormányfőnek többszöri próbálkozás után sem sikerült kibékítenie Karamarkót és Petrovot. Egyes sajtóértesülések szerint a lemondásra maga a HDZ kérte meg a technokrata kormányfőt, hogy így mentse meg Karamarkót, mielőtt még a parlament megvonná tőle a bizalmat.

A miniszterelnök szerint csak a két helyettes távozásával lehet megőrizni a kabinet stabilitását és végrehajtani a reformokat, továbbá megmenteni az országot a válságtól.

„Nagy csata lesz ez Horvátország számára, és bízom abban, hogy az állampolgárok a végén olyan döntést hoznak, amely leginkább az ország érdekeit szolgálják” – hangsúlyozta, majd reményét fejezte ki, hogy együtt haladhatnak előre.

Oreskovic közölte: ő maga nem adja be és nem is tervezi lemondását. Miután a kormányfő csütörtökön fél órával a kormányülés előtt elhagyta a kormányhivatalt, arra hivatkozva, hogy sürgős intéznivalója akadt és egész nap nem volt elérhető a sajtó munkatársai számára, a média arról kezdett találgatni, hogy ő maga valószínűleg le akar mondani.

Bozo Petrov a sajtónak elmondta, hogy továbbra is ragaszkodnak Tomislav Karamarko távozásához, amiért az kompromittáló helyzetbe került.

Saját lemondásával kapcsolatban úgy nyilatkozott: nem érti, hogy ő viszont miért „zavaró tényező”.

„Tudom, hogy a saját lelkiismeretem, az állampolgárok és isten előtt is tiszta vagyok” – mondta, majd hozzátette: ha lemondása kellene ahhoz, hogy az ország jobb jövő felé induljon el, és a helyzet stabilizálódjon,akkor ő hajlandó félreállni. Ugyanakkor jelezte, hogy a Híd továbbra is fontos tényező marad a jelenlegi politikai helyzetben. Reményét fejezte ki, hogy azok az értékek, amelyet pártja állított fel, egy nap valóban értékekké válnak, és az emberek meg tudják majd különböztetni a jót a rossztól.

Tomislav Karamarko rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: meglepte, hogy a kormányfő  lemondásra szólította fel, miután korábban Oreskovic többször is kiállt mellette. Karamarko  az esetleges lemondást azonnal elutasította. Egy újságírói kérdésre  azt válaszolta, hogy nem akarnak előrehozott parlamenti választásokat.

A HDZ elnöke emlékeztetett, hogy a választásokat pártja nyerte meg és nekik van a legtöbb képviselőjük a parlamentben, amíg Oreskovicot csak a parlamenti többség választotta meg. Kijelentette, hogy Tihomir Oreskovic többé nem élvezi a HDZ bizalmát.

Az új kormány megalakulása óta nagy a feszültség a két kormánypárt, HDZ és a Híd között. A helyzet még inkább súlyosbodott, amikor a Nacional című horvát hetilap egyik számában megszellőztette, hogy Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettes felesége, Ana Saric Karamarko cége két évig szerződésben állt Jozo Petrovic cégével, amely a Molt is tanácsokkal látta el.

Két héttel később a horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) bizalmatlansági indítványt nyújtott be Tomislav Karamarko ellen. Nem sokkal később a Híd kormánytagjai megvonták a bizalmat Tomislav Karamarkótól, valamint Petrov bejelentette, hogy a Híd képviselői ugyanígy fognak voksolni a parlamentben is.

A kezdeményezésről legkésőbb június 18-ig dönt a nemzetgyűlés. Politikai szakértők szerint bármilyen eredmény születik a szavazáson, új választásokat kell kiírni. Csak így oldható meg a válság és csak így tisztességes a választópolgárok felé – hangsúlyozták.

A november 8-ai parlamenti választásokon a két nagy párt, az akkor kormányzó SDP és a jobboldali HDZ fej-fej mellett végzett, egyikük sem szerzett abszolút többséget. A Híd nélkül ezért egyikük sem volt képes kormányt alakítani. A Híd végig technokrata miniszterelnök által vezetett, parlamenti támogatással rendelkező szakértői kormányt javasolt, és bár mindkét nagy párttal tárgyalt a kormányalakításról, december 23-án végül a konzervatív HDZ-vel állapodott meg a kabinet létrehozásáról.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »