Obama Merkel bátorságát méltatta a menekültválság ügyében

  • Obama szerint a német kormányfő valódi erkölcsi és politikai vezetői képességről tett tanúbizonyságot.
  • „Németországnak nem szabadna egyedül vagy legfeljebb néhány másik országgal közösen viselnie a válság teljes súlyát” – foglalt állást az amerikai elnök.
  • Az amerikai elnök Európa őrének nevezte Angela Merkelt, s mint mondta: büszke arra, hogy a barátjának tekintheti.


A Bild német napilap szombati számában megjelent interjúban méltatta Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellár bátor hozzáállását a menekültválsághoz.

Obama szerint a német kormányfő valódi erkölcsi és politikai vezetői képességről tett tanúbizonyságot.

„Németországnak nem szabadna egyedül vagy legfeljebb néhány másik országgal közösen viselnie a válság teljes súlyát” – foglalt állást az amerikai elnök, aki szerint az EU és Törökország közötti megállapodás az igazságos tehermegosztás irányába tett lépés.

A januárban leköszönő Barack Obama úgy értékelte, hogy Merkel irányítása alatt Németország nemzetközi szerepvállalása és súlya is növekedett, s Merkel hozzájárult ahhoz is, hogy „Európa képes legyen megőrizni egységét az Ukrajna elleni orosz agresszió időszakában”. Az amerikai elnök Európa őrének nevezte Angela Merkelt, s mint mondta: büszke arra, hogy a barátjának tekintheti.

Obama vasárnap Hannoverbe látogat, hétfőn pedig Merkellel, valamint Francois Hollande francia elnökkel, a brit és az olasz kormányfővel tanácskozik.

Kitekintő / MTI

Friss hírek