Pásztor: A VMSZ kész folytatni az együttműködést a haladókkal

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) készen áll arra, hogy megállapodjon a Szerb Haladó Párttal (SNS) a további együttműködésről, jelentette ki Pásztor István, a VMSZ elnöke.

“A szélsőjobbhoz tartozó pártok kivételével minden más párttal együttműködtünk és elvben együttműködhetünk. Induljunk ki abból, ami ma realitás, ez pedig az, hogy a választásokat követően a legnagyobb valószínűség szerint lehetőségünk lesz a SNS-szel való együttműködés folytatására. Ez az együttműködés pozitív eredményeket hozott és ami bennünket illet, nyitottak vagyunk a programot illető megbeszélésre, majd ezt követően az együttműködés folytatására”, nyilatkozta Pásztor a Pink TV-nek.

Arra a kérdésre, mivel fog foglalkozni a VMSZ a választásokat követően, Pásztor azt válaszolta, hogy a kampány során elmondottak realizálásával.

“Biztos támaszként szeretnénk jelen lenni a parlamenti többség megalakításánál és biztos támaszként mindannak a megvalósításában, amiben partnereinkkel megállapodtunk”, mondta Pásztor, aki arra szólította fel a polgárokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg az urnák előtt április 24-én.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »