Újabb korrupciós ügy miatt aggódhat a szlovák kormány

A Pénzügyi Hatóság csúcsvezetése tussoltatta el annak a lakóparknak az adóvisszaigénylési ügyét, melyben Robert Fico kormányfő is lakik – állítja a hivatal egy korábbi alkalmazottja. Minderről az Új Szó számolt be.

A pénzügyi hatóság volt alkalmazottja állítja, hogy Ladislav Bašternák adócsalási ügyét legfelsőbb utasításra, František Imrecze igazgató és Daniel Čeh igazgatóhelyettes nyomására tussolták el. Bašternák pozsonyi vár alatt található lakóparkjában lakik egyebek mellett Robert Fico kormányfő és Ján Počiatek volt közlekedési miniszter.  A Denník N információi szerint Bašternák nyolcszoros áron vásárolta meg a luxuslakásokat, és ebből az árból igényelte vissza az áfát is. A pénzügyi hatóság volt alkalmazottja állítja, hogy az ellenőröket a hivatal csúcsvezetése utasította arra, hogy terhelő eredmény nélkül zárják le a vizsgálatot. Cserébe mindkettőjüket előléptették. Az ügyben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Specializált Ügyészség is leállította a vizsgálatot. Utóbbi most ismét vizsgálódni kezdett. Jana Tökölyová szóvivő szerint az új információk nyomán nyitják meg az ügyet.

„Visszautasítom azokat a vádakat, melyek szerint a Pénzügyi Hatóság eltussolja az adócsalási ügyeket” – reagált František Imrecze, hozzátéve, hogy kiáll az emberei mellett. Kijelentette, hogy soha, sem írásban, sem pedig szóban nem adott utasításokat beosztottainak a vizsgálatokat illetően.

Igor Matovič, az OĽaNO–NOVA elnöke felszólította Robert Fico kormányfőt, hogy mondja fel a Bašternák lakóparkjában bérelt lakása bérleti szerződését. „Ha nem tesz így, azzal igazolja azokat a háttér-információkat, melyek szerint azért kapta ezt a lakást, hogy eltussolja az adócsalási ügyet” – jelentette ki Matovič.

Az OĽaNO–NOVA parlamenti képviselői már a következő parlamenti ülésre parlamenti vizsgálóbizottságok kialakítására vonatkozó alkotmánymódosító javaslatot terjesztenek be – tájékoztatott Daniel Lipšic. Véleménye szerint ez lehet az egyetlen járható út, ha a bűnüldöző szervek nem végzik rendesen a dolgukat a korrupciós és egyéb vitatható ügyek kivizsgálásakor. A képviselő arra is rámutatott, hogy ilyen vizsgálóbizottságok más országokban is működnek: tanúkat idézhetnek be és eskü alatt kihallgathatják őket, az így nyert információk felhasználhatóak a nyomozás során. A bizottság kialakításához minimálisan 50 képviselő támogatása szükséges.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »