Szerb kormány: Nem engedjük meg, hogy ujjal mutogassanak ránk

Nem fogjuk megengedni, hogy a Radovan Karadžić elleni ítéletet a szerb nép ellen használják fel, üzente tegnapi ülése után a szerb kormány.

A kormány közleményében kiemeli, megengedhetetlen, hogy a Hágai Törvényszék ítélete után egyes népekre hárítsák a kollektív bűnösséget olyan bűncselekmények miatt, amelyeket egyének követtek el.

Nikola Selaković igazságügy-miniszter elmondta, minden bűncselekmény büntetést érdemel, ahogy bármelyik egyén is, aki részt vett az elkövetésükben.

Selaković kijelentette, Szerbia komoly és felelősségteljes politikája, amelyet saját polgárai és a szerb nép tagjai irányába tanúsít, magába foglalja a boszniai Szerb Köztársaságban élő szerbekkel való törődést is.

„Senkinek nem fogjuk megengedni, hogy a boszniai Szerb Köztársaság egykori elnöke elleni elsőfokú ítéletet arra használja fel, hogy ujjal mutogasson ránk és honfitársainkra. Világosan kijelentjük, hogy ezt az ítéletet nem használhatják fel azzal a céllal, hogy veszélyeztessék népünk szabadságát és létezését a boszniai Szerb Köztársaságban” – húzta alá Selaković a kormány közleményét felolvasva.

A miniszter kiemelte, a szerb kormány mély sajnálatát fejezi ki az egykori Jugoszlávia területén végbemenő háborús összecsapások áldozatai iránt, s egységesen elítéli a szerb egységek által elkövetett bűncselekményeket, ahogy azokat is, amelyeket a szerbek ellen követtek el úgy Horvátországban, mint Bosznia-Hercegovinában. Hozzátette, a szerb kormány a megbékélés politikáját vallja, s hiszik, hogy a régió többi kormánya is ezt a politikát teszi magáévá.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek