Brüsszel: Sorra buknak le a terrorhálózat tagjai

  • Úgyszólván minden óra hoz egy újabb leleplezést és letartóztatást a novemberi párizsi és a keddi brüsszeli terrorista merényletek elkövetői után folytatott rendőrségi hajszában.
  • A belga különleges szolgálatok csütörtök este és péntek délután között kilenc gyanús személyt fogtak el, köztük egy állítólagos „nagy halat” egy magánszemélyek által jól dokumentált tűzharcban.

Összesen kilenc gyanús személyt tartóztatott le csütörtök este és péntek délután között a belga rendőrség Brüsszel különböző pontjain a keddi kettős terrormerénylet elkövetői után nyomozva. A kilenc őrizetbe vett személy közül hármat ugyan időközben elengedtek, de állítólag egy „nagy hal” is horogra akadt az egyik razzia során.

Az ügyészség később cáfolta, hogy a rendkívül forgalmas Place Meiser (Meiser-tér) közvetlen közelében, egy villamosmegállóban combon lőtt, majd őrizetbe vett személy az a Mohamed Abrani lenne, aki a múlt héten letartóztatott Salah Abdeslam társaságában annak a három autóból álló konvojnak az egyik utasa volt, amelyik a november 13-i párizsi merényletek előtt ment át Brüsszelből Charleroi érintésével a francia fővárosba.

Ettől függetlenül tartja magát az a hír, miszerint a nagy erőkkel kivonuló különleges osztagok egy „nagy halat” fogtak el rövid tűzharcot követően a Meiser-tér közelében lévő villamosmegállóban. A nyílt utcán zajló drámai eseményeket a szomszédos házak ablakaiból mobiltelefonnal több helyi lakos is rögzítette, a felvételeket később bemutatták a televíziócsatornákon.

A felvételen jól látszik, hogy közvetlenül a megállóban, amelynek üvegei kitörtek a lövöldözés következtében, egy férfi fekszik sérülten, előtte pedig egy hátizsák hever a földön. A rendőrök robbanószerkezettől tartva, a helyszínre küldtek egy robotot, mielőtt a combján meglőtt férfit a karjainál fogva a 20-30 méterrel távolabb álló rendőrautók mögé húzták volna. A férfi az ügyészség tájékoztatása szerint könnyebb sérüléseket szenvedett, a kilétét azonban eddig nem fedték fel.

A rendőri akció közben egy kislány, feltételezhetően a földön fekvő személy közeli hozzátartozója is a helyszínre sietett. Őt röviddel később biztonságba helyezték a rendőrök, mielőtt a feltételezett terroristát elfogták és mentőautóba rakták volna.

A brüsszeli Le Soir pedig úgy tudja, hogy a csütörtök este letartóztatott személyek egyike, Faycal C., egy független újságíró lehet jó eséllyel a harmadik repülőtéri merénylő, aki a biztonsági kamerák felvételén fekete kalapot visel, és akinek nyoma veszett a robbantások után. Hivatalos források nem erősítették meg az értesülést.

Terrorizmus ellenes szakértők nem zárják ki, hogy a sorozatos brüsszeli letartóztatásoknak közük van egy csütörtök este a Párizs környéki Argenteuilben végrehajtott rendőri akcióhoz, amelynek során jó eséllyel egy előkészítés alatt álló terrortámadást sikerült megelőzni. Az akció során letartóztatott személy az a Reda Kriket, francia állampolgár, akit tavaly júliusban egy Szíriába külföldi harcosokat toborzó hálózat tagjai ellen folytatott perben távollétében Belgiumban 15 év szabadságvesztésre ítéltek.

Kriket, Abdeslam és a repülőtéren, illetve a brüsszeli metróban magát felrobbantó el-Bakraoui testvérpár egy és ugyanahhoz a hálózathoz tartoztak. Egyre több bizonyíték van a tavaly novemberi párizsi és a mostani brüsszeli terrortámadások közötti közvetlen összefüggésre, és arra, hogy a két támadást ugyanannak a csoportnak a tagjai követték el.

A belga hatóságok gyanúja szerint Abdeslam és társai eredetileg a párizsihoz hasonló robbanóöves-kalasnyikovos kombinált terrorakciót akartak végrehajtani a belga fővárosban. Tervüket azonban részben keresztül húzta Abdeslam és egy másik társának pénteki molenbeeki letartóztatása, aminek hatására a lebukástól félve a csoport másik sejtje vélhetően a repülőtéri és a metró ellen irányuló támadások előrehozatala mellett döntött.

Közben a belga parlamentben pénteken meghallgatták a kormány három illetékes tagját – a bel-, a külügy- és az igazságügyi minisztert – arról a hatóságok számára rendkívül kínos információról, mely szerint a törökök tavaly nyáron letartóztatták, majd július 14-én egy Amszterdamba tartó gépre rakták az egyik repülőtéri öngyilkos robbantót, a 30 éves Ibrahim el-Bakraouit.

Ami a meghallgatásból eddig kiderült, az az, hogy állítólag az Ankarába telepített belga összekötő tiszt későn jelentette a szír-török határon elkapott, hazájában 2010-ben fegyveres rablás miatt 10 éves szabadságvesztésre ítélt, de feltételesen szabadlábra helyezett férfi őrizetbe vételét. Így a férfi végül Hollandiába visszatérve kijátszotta a hatóságok éberségét és nyomtalanul eltűnt. A kérdés továbbra is kínálja magát: hogyan lehetséges az, hogy egy személy, akinek elvileg vissza kellett volna térnie a börtönbe, szabadon utazhatott Európában, és hónapokkal később részt vehetett a repülőtéri merényletben?

Pascal Delwit, a Brüsszeli Szabadegyetem ismert politológus professzora szerint, szembetűnő lazaságot lehetett tapasztalni a terrorista dosszié kezelésénél.

Koen Geens, belga igazságügyi miniszter parlamenti meghallgatásán azt is közölte, hogy a keddi merényletek óta Salah Abdeslam nem hajlandó együttműködni a nyomozókkal.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek