A szerb kormány tiltakozó levelet küld a hágai törvényszéknek

Nikola Selaković igazságügy-miniszter kijelentette, hogy a szerb kormány tiltakozó levelet fog intézni a hágai törvényszékhez, amiért a bírói tanács illetlenül viselkedett Szerbia képviselőjével a három radikális politikus elfogatásáról szóló tárgyaláson – írja a Tanjug.

„A törvényszék gőgösen és arrogánsan viselkedett a szerbiai képviselővel szemben, ami egy újabb nagy szégyenfoltja a hágai törvényszéknek”, mondta Selaković sajtótájékoztatóján, majd hozzátette, hogy ettől függetlenül Szerbia továbbra is együtt fog működni Hágával, de szem előtt fogja tartani az állami és a nemzeti érdekeit.

Az igazságügyi miniszter sajtótájékoztatóján megmutatta az újságíróknak a kormány 2015. október 8-án kelt döntését, hogy rossz egészségügyi állapota miatt kérik Zdravko Tolimir tábornok feltételes szabadlábra helyezését.

„Akkor nem hallották meg Szerbia hangját, és ez a férfi meghalt”, jegyezte meg Selaković, majd feltette a kérdést: ugyanarról a törvényszékről van-e szó, amely komoly betegsége miatt visszaengedte Szerbiába a radikálisok vezetőjét, Vojislav Šešeljt, majd amikor már nem tetszett neki Šešelj viselkedése, akkor követelte a radikális vezető visszatérését Hágába, és a komoly betegség többé semmit sem jelent.

A sajtótájékoztatón Selaković elmondta, hogy Szerbia továbbra is együttműködik a törvényszékkel, de követeli, hogy álláspontját hallgassák meg minden jelentős kérdésben. Azt nem lehet, hogy a szerbiai képviselőbe belefojtják a szót, és hogy arrogánsan és gőgösen viselkedjenek vele, mert ez azt jelenti, hogy Szerbiával is így viselkednek.

Az igazságügy-miniszter szerint, a szerb kormány számára elsőbbséget élvez az ország önbecsülése, amit ez a kormány adott vissza Szerbiának.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »