Kadirov, az „Instagram cárja”

  • Ramazan Kadirov febuár elején egy videót tett közzé, melyben az ellenzék vezetői személyiségei szerepelnek egy célkeresztben.
  •  A videó néhány héttel Borisz Nyemcov meggyilkolásának első évfordulója előtt lett közzétéve.
  • Az ellenzék és az EU nagykövete szerint nyílt felhívás gyilkosságra.
  • Kadirov a Nyemcov gyilkossággal kapcsolatban is gyanúba keveredett.

Február 1-jén tette közzé a hírt a Reuters, miszerint Putyin elnök egyik leghűségesebb szövetségese aggodalmat keltett az orosz ellenzékiek és a nyugat körében is. Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője Instagram fiókján egy videót tett közzé, melyben Mihail Kaszjanov, a liberális ellenzék vezetője látható. A videó érdekessége, hogy úgy lett megszerkesztve, mintha Kaszjanov egy távcsöves puska célkeresztjében lenne.

A liberális ellenzék ostorozását nem ezzel a videóval kezdte Kadirov, akit az „Instagram cárja”-ként is aposztrofálnak. A felvételt megelőzően heteken át olvasható volt és olvasható ma is a liberális ellenzék szidalmazása. Kadirov az ellenzékieket, vagyis Putyin elnök ellenfeleit „a nép ellenségeinek” nevezte, akik „megérdemlik, hogy ellenük merénylettel próbálkozzanak”.

Mihail Kaszjanov Putyin elnöksége alatt 2000 és 2004 között Oroszország kormányfője volt. Menesztése után egy évvel, 2005-ben visszatért a politikai életbe, és Putyin egyik legnagyobb ellenzéki kritikusa lett. Kaszjanov jelenleg a Népi Szabadságpárt (PARNAS) elnöke, mely párt alapítói között többek között ott volt a közel egy éve meggyilkolt Borisz Nyemcov is. A párt erősen kritizálja Putyin elnököt, és céljának tűzte ki, hogy Oroszországot visszatereljék a demokrácia útjára és helyreállítsák az alkotmány tiszteletben tartását.

Az orvlövész célkeresztjében röviden megjelenik egy másik személy is, a harmincnégy éves Vlagyimir Kara-Murza, aki szintén a liberális ellenzékhez tartozik: választott tagja az Orosz Ellenzék Koordinációs Tanácsának, dolgozik az Oroszország Republikánus Pártja- Népi Szabadságpárt szövetségi tanácsában, valamint részt vesz a Szolidaritás demokratikus mozgalmában is. Kara-Murza e mellett koordinátora a Nyitott Oroszország Alapítványnak, mely támogatja a civil társadalmat és elősegíti a demokráciát az országban. Az ellenzék fiatal vezetője 2015 májusában hirtelen rosszullét miatt kórházba került. Az orvosok véleménye alapján a rosszullétet okozhatta mérgezés.

Február 3-án adta hírül az Itar Tass hírügynökség, hogy a két érintett ellenzéki vezető megkérte a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, hogy indítsanak büntetőeljárást Kadirov ellen az általa nyilvánosságra hozott szerkesztett videó miatt. Mint azt Vagyim Prohorov, Kasznajov ügyvédje elmondta, azt kérik, hogy Kadirovot vonják felelősségre a btk. „állami, vagy közéleti szereplő élete ellen elkövetett jogsérelem”, valamint „extrémizmus elleni” vonatkozó cikkei alapján.

„Kadirov tettét úgy értékelem, mint egy nyílt felhívást egy állami vagy civiltársadalmi vezető meggyilkolására. Ez egyszerűen bűncselekmény”– nyilatkozta Kaszjanov a Moszkva Visszhangja rádiónak. Továbbá hozzátette, hogy reméli, Putyin elnök nem hagyja szó nélkül Kadirov tettét.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov nem kommentálta a videót, mint mondta: „Nem követjük az Instagramon Kadirovot.”

Nemcsak az országon belüli ellenzék fejezte ki aggodalmát Kadirov tevékenységével kapcsolatosan. Az EU Oroszországba akreditált nagykövete, Vygaudas Usackas is felhívást intézett az ügyben, hogy kezdeményezzenek vizsgálatot Kadirov ellen a közzétett videóval kapcsolatosan. A nagykövet kifejezte aggodalmát Kadirov felhasználói fiókjával kapcsolatban, és elmondta: „Kifejeztem a neheztelésemet és aggodalmamat Ramzan Kadirov csecsen elnök nyilvános állításaival kapcsolatban, melyek az orosz állam liberális vezetői ellen való közvetlen halálfenyegetések”-mondta a Baltic News Service-nek február 2-án.

„Nem ez az első alkalom, és ez a tendencia aggodalomra ad okot nem csak Oroszország civil társadalma, hanem a közéleti és politikai aktivisták és barátaik számára is.”– tette hozzá az EU nagykövete.

Kadirov szóvivője, Alvi Karimov szerint Usackas nagykövet diplomatához nem méltó módon járt el mikor alaptalan vádakat fogalmazott meg Kadirovval szemben.

A szóban forgó videót később törölték az internetről, mivel az nem felelt meg a honlap felhasználási szabályainak, így most jelenleg helyette egy fénykép található, melyen Kadirov- nagy meglepetésre- egy távcsöves puskával pózol. A legtöbb közzétett fényképe mellett hosszan hangoztatja véleményét a „romlott, az országot és az embereket aprópénzért nyugatnak kiárusító ellenzék”-ről, azonban ez esetben csak egy rövid mondat áll: „Aki nem érti, majd fogja”.

КТО НЕ ПОНЯЛ, ТОТ ПОЙМЁТ👍

Аллах Велик!!! (@kadyrov_95) által közzétett fénykép,2016. Febr 6., 10:05 PST

A csecsen vezető egyébként azt írta, akinek problémája van az általa posztolt videóval kapcsolatosan, az nyugodtan mehet a bíróságra, ő áll elébe.

 „Ha ezek a hamis hősök ennyire megijedtek tőlem, ahogy kinevetem őket, annyiban a lehetőség nyitva áll előttük, hogy bíróságra menjenek. Én egy törvénytisztelő állampolgár vagyok, és felelős vagyok minden szóért, amit kimondok, és ragaszkodom a véleményemhez.”

Kadirov egyébként rettentően aktív a közösségi média különféle felületein. Hollywood-i celebekkel ünnepel együtt, rendszeresen posztol arról, amint sportol, katonák között van, családi körben piknikezik idilli hangulatban, támogatja a kultúrát, gyerekeket ölelget…és mint a nagy idol, Putyin, Kadirov is bővelkedik az „állatos” képekben: krokodilt ölelget, vagy éppen mint minden normális ember, megsétáltat egy tigrist.

Kadirov- Putyin barátja

1999-ben, amikor Putyin kormányfő lett, a csecsenföldi probléma felkerült a „megoldandó problémák” listájára. Putyin tudta, hogy találnia kell egy helyi szövetségest, aki Ahmad Kadirov, Ramzan apja lett. Az idősebb Kadirov Csecsenföld főmuftija volt, akit kifejezetten zavart a keményvonalas iszlám terjedése a szülőföldjén, és ennek megállítása érdekében kész volt üzletelni az oroszokkal. Ahmad Kadirov szervezte meg azt a csecsen milíciát- lényegében magánhadsereget-, ami segített az orosz csapatoknak megtörni a csecsen ellenállást. Putyin 2000-ben megnyerte az elnökválasztást, mely győzelmet Csecsenföld „pacifikálásának” is köszönhette, amiért a Kadirov családnak tartozik hálával, akik lényegében ezért „megkapták” Csecsenföldet.

2004 májusában az idősebb Kadirovot meggyilkolták egy bombatámadás során Groznijban, így Putyinnál volt egy üresedés a „csecsenföldi hadúr” pozíciójára, melyre a fiatal Kadirov tökéletes volt, Így Putyin felkarolta őt. Ugyan az „állást” nem rögtön kapta meg, de köszönhetően annak, hogy ő irányította az apja által felállított milíciát, ő uralta Csecsenföldet. Végül 2007-ben vállalta az elnökséget, azonban 2010-ben kijelentette, hogy Oroszországnak csak egy elnöke lehet, így ezentúl Csecsenföld vezetőjeként, és ne elnökeként hivatkozzanak rá.

A fiatal Kadirov szoros kapcsolatot ápol Putyin elnökkel: Putyin korábban úgy nyilatkozott, hogy Kadirov olyan, mintha a fia lenne, míg Kadirov őt a legfőbb példaképének tartja.

A közöttük lévő szövetség több alkalommal is nagy haszonnal párosult, mint például a vitatott 2012-es választások során Putyin elvitte a Csecsenföldön megszerezhető szavazatok döntő többségét. Akkor is hasznos egy ilyen barátság, amikor szükség van pár száz, hihetően tagadható csecsen önkéntes csapatra, akik kelet-Ukrajnában támogatják a szeparatisták küzdelmét a Kijevi kormánnyal szemben. Továbbá Kadirov 2015 októberében Putyin elnök hozzájárulását kérte ahhoz, hogy csecsen katonák küzdhessenek Szíriában az Iszlám Állam ellen.

A Nyemcov-gyilkosság

Kadirov neve a tavalyi Nyemcov- gyilkossággal kapcsolatban is felmerült. A gyilkossággal kapcsolatban letartóztatott csecsen férfiak egyike, Zaur Dadajev korábban a csecsen biztonsági szolgálat magas rangú tisztje volt.

Dadajev közvetlenül Alibek Delimhánovnak, Kadirov unokatestvérének jelentett. 2015 márciusában Dadajev bevallotta a gyilkosságot (amit később ugyan visszavont), és nagyon kétségesnek tűnt, hogy az ellenzék ilyen prominens alakjának a meggyilkolása magas rangú vezető személyek tudta nélkül megtörténhetett. A gyanúba keveredett Kadirov nevetségesnek tartotta a vádakat. . Ilja Jasin, liberális politikus szerint azonban a szálak a tagadás és hárítás ellenére is Kadirovhoz vezetnek. Ő is, csak úgy, mint sokan az országban, úgy gondol Kadirovra, mint egy házőrző kutyára, aki eltépte láncát, és önállósította magát.

„Kadirov a törvények fölött áll, bármilyen kísérlet arra, hogy őt elmozdítsák a pozíciójából vagy hogy vádat emeljenek ellene egy újabb csecsen háborút provokálhat ki”– mondta Jasin még 2015 márciusában.

Az Nyemcov-gyilkosság tisztázatlansága és a jelenlegi videó- incidens alapján Kadirov bármit megtehet büntetlenül Oroszországban.

 A kérdés az, hogy azért tehet meg mindent, mert Putyin irányítja, vagy azért, mert már ő sem?

Fügedi Zita

Friss hírek