Egyre nagyobb a baj Görögországban a migráció miatt

A görögök nem győzik visszaszállítani Törökországba azokat a migránsokat, akik nem kapnak menekültstátuszt. Hajókat kérnek a Frontextől.

Eközben pedig sokan éppen azért támadják a görögöket, mert alig lehet bejutni az országba. A tiltakozók azt akarják, hogy a görög kormány könnyítse meg a migránsok bejutását a szárazföldön. A görög-török szárazföldi határszakasz nagy részét az Évrosz folyó jelenti, ezt folyamatosan ellenőrzik a rendőrök és a katonák, ráadásul kamerákat is felszereltek a folyó mentén. 12 kilométeres szárazföldi szakasz van, ahol nincs ott a folyó. Itt korábban aknamező is volt, most pedig komoly kerítés állja a migránsok útját, akik ezért sokszor a tengeren át kerülnek. Januárban már legalább 60-an fulladtak az Égei-tengerbe.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet görögországi vezetője szerint a helyzet tarthatatlan. Biztonságos és törvényes átkelőhely kell a szárazföldön, hogy a migránsok ne a veszélyes és törvénytelen tengeri átkeléssel próbálkozzanak. A görög migrációügyi miniszter szerint azonban nem megoldható a migránsok tömeges ellenőrzése a szárazföldi határon. Az évroszi határvédők parancsnoka erről azt mondta, „a szárazföldi határ 12,5 kilométeres szakaszán a problémát megoldottuk. Az átlépések száma zéró.”

Azt is mondta, hogy ők a rendőri és politikai vezetés utasításait hajtják végre. Amíg az nem változik, addig a határzár is marad – írja az MTI.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »