Szélsőjobbos terrort hozhat a menekültek miatti félelem Németországban

Szélsőjobboldali terror veszélyére figyelmeztet a német szövetségi bűnügyi hivatal elnöke a szilveszteri kölni erőszakkal kapcsolatban. Holger Münch a Bild am Sonntagban megjelent interjúban azt mondta: a szélsőjobb a Kölnben és más városokban elkövetett szilveszteri támadások miatt megjelent félelmet kihasználva önvédelemre szólítja fel az embereket, hogy „szalonképessé” váljon. A hatóságoknak fokozott figyelemmel kell foglalkozniuk az önjelölt polgári védelmi csoportok szerveződésével – tette hozzá.

A lakosság félelmének erősödését jelzi, hogy a szilveszter óta eltelt két hét alatt csak Kölnben 300 engedélyt nyújtottak be riasztó-, illetve gázfegyver tartására, míg tavaly egész évben 408 ilyen engedélyt adtak ki. Más városokban is megugrott az engedélykérelmek száma, és a növekedés már tavaly ősz óta, a menekültválság elmélyülése óta tapasztalható.

Ugyanakkor a német szövetségi bűnügyi hivatal szerint a menedékkérők között nincs aránytalanul sok bűnöző. „A bűnözés nem növekedik annyira gyorsan, mint a menekültek száma” – hangsúlyozta a Bild am Sonntagnak adott interjúban a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv elnöke.

A nagy befogadóállomásokon viszont jelentős mértékben emelkedik a bűncselekmények száma, főleg a testi sértéseké, ami annak tulajdonítható, hogy ezeken a tömegszállásokon fiatal férfiak élnek szűk helyen összezárva, a bűnözést elősegítő körülmények között. Az is látható, hogy míg a szíriai vagy iraki menedékkérők nem adnak sok munkát a rendőrségnek, a balkáni országokból és Észak-Afrikából származó kérelmezők igen „feltűnőek” kriminalisztikai szempontból – mondta Holger Münch.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »