Egységre szólította fel a lázadókat az Iszlám Hadsereg új vezetője

A szíriai rezsim elleni összefogásra és a harc folytatására szólította fel a lázadókat az egyik legbefolyásosabb felkelőcsoportnak számító iszlamista Dzsais Al-Iszlám (Az Iszlám Hadsereg) új vezetője, két nappal azután, hogy a szervezet előző parancsnoka meghalt bombatámadásban.

Elemzői értékelések szerint Allús halála megváltoztathatja az erőviszonyokat az lázadók soraiban. Egyes vélemények szerint megölésével „lefejezték” a Dzsais Al-Iszlámot, és így már nemcsak a rezsim, hanem számos rivális felkelőcsoport is a szervezet meggyengítésére fog törekedni.

Az nem világos egyelőre, hogy Allús halála milyen hatással lesz a rezsim és az ellenzék a tervek szerint a jövő hónapban kezdődő béketárgyalásaira, amelyek előkészületeiben a Dzsais Al-Iszlám is részt vett. Mindazonáltal a tárgyalásokat elutasító befolyásos iszlamista Ahrar as-Sam milícia a felkelővezér megölése után úgy fogalmazott, hogy a történtek azt bizonyítják, Aszad és Vlagyimir Putyin orosz elnök a felkelők teljes elpusztítására törekszik.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki szervezet vasárnap arról adott hírt, hogy a kormányerők felrobbantottak egy farmot, ahol iszlamista felkelők tanácskoztak a déli Daraa tartományban. A szombat esti támadásban a beszámolók szerint 17 lázadó vesztette életét.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »