Újabb taggal bővülhet a NATO

Közös nyilatkozatot fogadott el a NATO parlamenti közgyűlése a szövetség bővítésének jelentőségéről az Országházban tartott tavaszi ülésszak keretében, a képviselők javasolják, hogy az év végig döntsön a NATO Montenegró meghívásáról a szövetségbe.

A közgyűlés szombattól ülésezik Budapesten, hétfő délelőtt plenáris ülést rendeztek. Az eseményen a képviselők határozatot fogadtak el, amelyben a NATO bővítése mellett foglaltak állást.

A dokumentumban azt írták, folyamatosan és elkötelezetten támogatják Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Montenegró és Macedónia közeledését a szövetséghez. Azt ajánlják a NATO-nak, hogy 2015 végéig döntse el, meghívja-e Montenegrót a szövetségbe.

Azt is szorgalmazzák, hogy a NATO a nyitott ajtók politikáját kövesse, és biztosítsa a tagság lehetőségét azoknak az európai országoknak, amelyek készek és képesek teljesíteni az ehhez szükséges elvárásokat. A szövetségeseknek továbbra is határozottan ki kell állniuk a nyitott ajtók politikája mellett – vélik.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a csatlakozni kívánó országoknak folytatniuk kell az erőfeszítéseiket a feltételek teljesítésére. A nyilatkozatban külön ösztönzik az ukrán kormányt és parlamentet reformok megvalósítására, hogy az ország megfeleljen az euroatlanti normáknak.

A közgyűlés – ahogyan azt eddig is tette – a jövőben is minden lehetséges segítséget megad a csatlakozni szándékozó országoknak, hogy elérjék céljukat és a NATO tagjaivá válhassanak.

A képviselők a nyilatkozatban kiemelik, hogy a NATO bővítése nem jelent fenyegetést egyetlen országra sem, hanem a biztonság és stabilitás erősítését szolgálja az euroatlanti régióban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »