Korrupcióval vádolta meg Erdogánt, lecsukták a 16 éves fiút

Az államfő megsértésének vádjával vizsgálati fogságba helyeztek Törökországban egy 16 éves középiskolás fiút, amiért egy megemlékezésen korrupcióval vádolta meg Recep Tayyip Erdogan elnököt.

A beszámolók szerint a fiú – egy baloldali mozgalom tagja – az ország középső részén fekvő Konya városában egy, az 1930-as években iszlamisták által meggyilkolt tanár emlékére megtartott megemlékezésen vádolta meg Erdogant.

A fiút még aznap este őrizetbe vették, bíró elé vezették, vád alá helyezték és bezárták. Ha a bírósági eljárás során bűnösnek találják, akár négyéves börtönbüntetést is kaphat. Ügyvédje a fiú szabadon bocsátását kérte a hatóságoktól.

Tavaly decemberben az akkor még a miniszterelnöki posztot betöltő Erdogan kormányát súlyos korrupciós botrány rengette meg, amely során több bizalmasát is megvádolták a hatóságok. Emiatt Erdogan nem sokkal később több száz rendőrt és ügyészt helyeztetett át vagy bocsátatott el, és megbuktatására irányuló összeesküvésnek minősítette a korrupciós vádakat.

Erdogan a mérsékelten iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja élén 2002-ben került hatalomra. A kezdeti időszakban számos demokratikus reformot hajtott végre, megzabolázta a nagypolitikába is beavatkozó hadsereget. A NATO-szövetségesek az országot a muzulmán demokrácia mintaképének tekintették. Ám az utóbbi években Erdogannak azt vetették a szemére bírálói, hogy rendszere tekintélyelvű irányba tart, egyre inkább az iszlám gyökerekhez tér vissza, és türelmetlen a nézeteit ellenzők iránt.

MTI

Friss hírek