Hat helyet javított Szlovákia a korrupciós listán

Enyhén javult Szlovákia megítélése a korrupció szempontjából, de a helyzet még mindig meglehetősen súlyos, derül ki a Transparency International (TI) értékeléséből, írja az Új Szó.

 A figyelembe vett 175 ország közül Szlovákia az 54. helyen találhat, ami 6 hellyel jobb a 2013-as értékelésnél. A lista élén a skandináv országok és Új-Zéland áll. Uniós összehasonlításban azonban már nem lehetünk büszkék az elért helyezésre, a 28 tagállam közül csak Horvátországban, Olaszországban, Romániában, Bulgáriában és Görögországban rosszabb a helyzet. Világviszonylatban a legkorruptabb országok listája nem változott érdemben, az utolsó helyeken Szomália, Észak-Korea és Szudán szerepel.

Gabriel Šípoš, a TI szlovákiai részlegének vezetője szerint a javulás a korrupciót bejelentők védelmét szabályozó törvény elfogadásának, valamint a politikai pártok szigorúbb finanszírozási feltételeinek köszönhető, és közrejátszott benne az úgynevezett elektronikus piac alkalmazása az állami beszerzések során. Šípoš szerint azonban az elfogadott intézkedések hatékonyságát majd a gyakorlat mutatja meg. Jövőre alakulhat meg a választási kampányt ellenőrző bizottság, amelybe a politikai pártok nevezhetnek jelölteket. Ez a testület felügyeli majd a 2016-os választási kampány tisztaságát, vagyis a kampányköltségekre vonatkozó korlátozások betartását.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek