Szíria: vita a Fehér Ház és a Pentagon között?

Úgy tűnik, megtörhetett az Obama-adminisztráció egységes álláspontja Szíriát illetően, miután Chuck Hagel védelmi miniszter kritizálta a szíriai stratégiát annak nem világos szándékai miatt. A Fehér Ház szerint a stratégia működik, és nincs semmilyen nézeteltérés a Pentagon és Obama elnök elképzelése között.

A Fehér Ház és a Pentagon is igyekszik bizonygatni az Obama-adminisztráció egységes álláspontját Szíria kérdésében, miután Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter kritizálta az amerikai stratégiát amiatt, hogy annak szándékai Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben nem világosak, adta hírül a Guardian. 

Chuck Hagel nem kommentálta az általa elmondottakat, azonban egy, a szíriai stratégiával kapcsolatos kérdésre elismerte, hogy Aszad valószínűleg sok hasznot húz az Iszlám Állam elleni légicsapásokból, valamint hangsúlyozta, hogy Szíria stabilitásához diplomáciai, politikai megoldásra van szükség.

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest elmondása szerint az Egyesült Államok Iszlám Állam elleni stratégiája működik, valamint tagadta, hogy Amerika a dzsihadista szervezet gyengítése mellett megfeledkezett volna azon céljáról, amely a szíriai elnököt kívánja eltávolítani a hatalomból.

„Aszad elnökhöz való hozzáállásunk világos: tudjuk, hogy elveszítette legitimációját ahhoz, hogy kormányozhasson”, mondta a szóvivő egy CNN-nek adott interjúban.

Barack Obama amerikai elnököt gyakran éri vád, hogy nem lépett/lép fel keményen Bassár el-Aszad és rezsimje ellen, amellyel aláássa a szíriai elnök ellen harcoló „mérsékelt” lázadó ellenzéket, akikre nagy szüksége van Washingtonnak.

Az Obama-kormányzat érvelése szerint Aszad gyűlölt vezető, akit el kell távolítani a hatalomból – ezt már a polgárháború 2011-es kitörése óta hangoztatja Amerika -, ugyanakkor jelenleg ezt a célt el kell halasztani az Iszlám Állam jelentette fenyegetés miatt. Ebbe az is belefér, hogy a dzsihadista szervezet bombázásával az Egyesült Államok hallgatólagosan Aszad elnököt és a kormányzati erőket támogatja.

Pénteken a Pentagon szóvivője is megszólalt az ügyben. John Kirby elutasította, hogy bármilyen nézeteltérés lenne a Pentagon és a Fehér Ház között a szíriai stratégiát illetően, valamint hozzátette, hogy Amerika folyamatosan vizsgálja a lehetőségeket a szíriai konfliktusban.

A szóvivő kijelentette továbbá, hogy Washington legfontosabb nemzetbiztonsági célja, hogy biztosítsa, hogy az Iszlám Állam ne vethesse meg a lábát hosszú időre Szíriában.

Amerika nincs könnyű helyzetben Szíriát illetően: a polgárháború komplexitása miatt lényegében egyik opció sem túl pozitív számára. Egy olyan háromoldalú konfliktusban próbálja pozícionálni magát Washington, amelyben mindhárom felet elutasítja.

Aszadot már 2011 óta távozásra szólította fel Barack Obama; a „mérsékelt” erők csak mérsékeltebbek, számos radikális elem található köztük, így támogatásuk, felfegyverzésük is igencsak veszélyes; az Iszlám Államot pedig jelenleg Amerika a legveszélyesebb szervezetnek tartja, amely fenyegeti a régiót és az egész világ biztonságát is.

Egy ilyen környezetben rendkívül nehéz jó döntés hozni. Barack Obama legfőbb célja jelenleg a dzsihadista szervezet teljes felszámolása, amelynek eléréséhez ideiglenesen lemond Aszad gyengítéséről, és az Iszlám Állam elleni légicsapásokkal hallgatólagosan a szíriai vezetőt támogatja. 

A szíriai stratégiáról és Obama elnök Aszaddal szembeni dilemmájáról ide kattintva olvashat bővebben!

Káply Mátyás

Friss hírek