Sorkatonaság nem lesz, de valamit tervez a kormány

Nem lesz újra kötelező a sorkatonai szolgálat, de valamiféle önkéntes kiképzést bevezetne a kormány. Ezt a nők is elvégezhetnék, ez előnyt jelenthetne például a rendőrséghez való felvételinél.

Magyarázkodásra kényszerült Martin Glváč védelmi miniszter miután a parlament védelmi bizottságának múlt heti ülésén azt mondta, hogy támogatná a sorkatonai szolgálat ismételt bevezetését. Ezt a lehetőséget Robert Fico kormányfő határozottan elutasította, Glváč később beismerte, csak személyes véleményét nyilvánította ki.

Hosszú évtizedeken át volt kötelező az országban a sorkatonai szolgálat, véglegesen 2006. január 1-jétől törölték. Jelenleg már csak hivatásos katonák szolgálnak. „A múltból ismert sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésén nem gondolkozunk” – reagált tegnap a védelmi tárca szóvivője, Martina Balleková. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy hadkötelezettség továbbra is érvényben van, azt sosem törölték el. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy esetleges háborús konfliktus esetén az államnak joga van behívni a férfiakat katonai kiképzésre.

Fico a héten azt mondta, nem is sejti, miért merült fel ez a téma. „Határozottan elutasítom a sorkatonai szolgálat ismételt bevezetését. Ennek a lépésnek nem lenne semmilyen logikája. Másrészt léteznek olyan országok, amelyek lehetőséget nyújtanak az önkéntes kiképzésre” – mondta Fico azzal, hogy ilyen lehetőséget nem tart kizártnak.

Glváč az önkéntes kiképzésről még 2013 elején tárgyalt Ján Richter szociális ügyi miniszterrel, aki szintén támogatta ötletét. Ez a projekt viszont Glváč szerint még nagyon sok előkészületet igényel. Az önkéntes szolgálat 8–9 hétig tartana, s nők is abszolválhatnák. A kiképzésre csak egészséges 18–30 év közötti emberek jelentkezhetnének. „Én elképzelhetőnek tartom, hogy azokat a fiatalokat, akik ilyen kiképzést abszolválnának, előnyben részesítenék bizonyos munkahelyeken, például a rendőrségnél. Várjuk meg, milyen ötletekkel rukkol elő a védelmi miniszter” – mondta Fico.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »