Kitekintő.hu

Moszkvának igaza is lehet

Mi lenne ha…? Madridban tüntetések törtek ki, a kormányt leváltották, a király Franciaországba menekült. A hárompárti ellenzék vette át a politikai irányítást. A szélsőséges spanyol nacionalistákból, a megbukott korrupt korábbi kormányfőből és a spanyol származású, de Portugáliában sikert elért sztárszakácsból álló hármas nem tudni, hogy hogyan lesz képes az együttműködésre.

Ami biztos, hogy a nacionalisták alkalmi túlkapásai miatt is a régi spanyol-katalán feszültség most felszínre tört. Az ország ötödét adó kisebbség aggódik sorsáért az új vezetés alatt. A száműzetésbe vonult király is támogatja az önállóságukat, ahogy Párizs is úgy tűnik, hajlik erre. Az egykor a dél-francia hűbérurak érdekeltségébe tartozó katalán terület történelmileg hosszabb időt töltött francia, mint spanyol befolyás alatt. 

Párizs ennek fényében szombat délután megszavazta, hogy ha szükséges, akár katonákkal védik meg a katalán polgárok érdekeit és életét. Ezért hatezer katonát visznek be repülővel a barcelonai katonai bázisukra, amelyet eddig a spanyoloktól béreltek. 

Washington, Brüsszel és a demokratikus nyugat azonnal kritizálta Párizst az egyoldalú, katonai megmozdulás miatt.

Mégsincs április elseje…

Így nézne ki tehát az orosz-ukrán hír egy kicsit más közegbe ültetve. Alighanem el tudjuk képzelni, hogy ehhez hasonló tartalmú publicisztikák napvilágot fognak látni az orosz lapok némelyikében. 

Annál is inkább meg kell értenünk a kisebbég védelme iránti igényt Moszkva részéről, mert mi magunk, magyarok is bárkitől megvédenénk a kárpátaljai határon túli közösséget, ahogy azt Martonyi János is elmondta: a legkisebb sértésre is reagálni fogunk.

Moszkvának ehhez viszont még eszközei is vannak, nem éppen fogatlan oroszlán. Hogy mit tekintünk terület(vissza)szerzésnek, mi az önvédelem és mi a humanitárius beavatkozás, vagy a terror elleni háború, no erről a nagyhatalmak szívesen leckéztetik egymást…

Anélkül, hogy Moszkva pártjára állnék, csak emlékeztetni szerettem volna az olvasókat, hogy van más olvasat, van más értelmezés. 

Exit mobile version