Borbély László: a decentralizáció a 2013-as év legjelentősebb eredménye

A román parlament által elfogadott, de még nem hatályos decentralizációs törvényt tartotta a 2013-as év legjelentősebb eredményének Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke.

Borbély László egy szerdai marosvásárhelyi évértékelő sajtótájékoztatón kijelentette, a decentralizációs törvény azért is fontos, mert közelebb hozza a döntéseket az állampolgárokhoz, de azért is, mert megnehezíti az erdélyi magyarság által kifogásolt régiósítási tervek megvalósítását.

„Az önkormányzatok, amelyekben többségben vagy hangsúlyosan ott vagyunk, olyan kérdésekben tudnak dönteni, amelyekben eddig Bukarestben döntöttek” – idézte az RMDSZ hírlevele a politikai alelnököt. Borbély László szerint a decentralizáció azért hat a régiósítási tervek ellen, mert nehéz lesz régiós szintre emelni olyan hatásköröket, amelyeket most vittek le a megyék szintjére.

Borbély László a 2014-es év egyik legégetőbb kérdésének tartotta, hogy miként dönt a decentralizációs törvényről az alkotmánybíróság, mely január 10-ére tűzte ki a törvény alkotmányossági vizsgálatát.

Az RMDSZ politikai alelnöke a 2013-as év meglepetésének tartotta, hogy a 70 százalékos parlamenti többséggel bíró kormánykoalíció nem tudott koherensen működni. Paradoxnak tartotta, hogy a koalíció  számos rossz döntése ellenére Románia jó évet zárt a makrogazdasági mutatók tükrében.

Borbély László arra is kitért, hogy az RMDSZ a román kormánnyal normális dialógust tudott kialakítani.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »