„Nem vonták ki a törvényhozókat a büntetőjogi felelősség alól”

A román büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása nem jelenti azt, hogy a törvényhozókat kivonták volna a büntetőjogi felelősség alól – szögezte le az MTI-nek nyilatkozva pénteken Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke.

Az RMDSZ képviselője rámutatott: a Btk. módosítása azt tisztázza, hogy az államelnök, a képviselők és a szenátorok nem köztisztviselők. Ezek a választott tisztségviselők sehol az Európai Unióban nem minősülnek köztisztviselőknek, és Romániában sem azok – tette hozzá.

A szociálliberális kormánytöbbség, az RMDSZ és a kisebbségi frakció által megszavazott módosítást a nemmel voksoló bírák szakmai testülete, a jobbközép ellenzék és Traian Basescu államfő is úgy értelmezte, hogy mivel a törvényhozók nem minősülnek köztisztviselőknek, már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért, mert ezeket a bűncselekményeket a köztisztviselőkre vonatkozóan tárgyalja a Btk. Az intézkedést az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Hollandia bukaresti nagykövetsége is aggályosnak minősítette.

Arra a kérdésre, mi szükség volt a törvénymódosításra, ha a törvényhozók jelenleg sem köztisztviselők, Borbély László azt mondta, hogy a bíróságok ezt nem értelmezték egységesen, és több példa létezik arra, hogy egy-egy képviselőt is köztisztviselőként ítéltek el.

Az RMDSZ politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők és szenátorok jogállását külön törvény szabályozza. „Ennek értelmében joguk van mind az ügyészségnek, mind a Feddhetetlenségi Ügynökségnek vizsgálni az összeférhetetlenségeket, a különböző korrupciós cselekedeteket: ebben nincs változás. Szó sincs arról, hogy kivonná ez a Btk.-módosítás a képviselőket és szenátorokat a vizsgálat alól” – hangsúlyozta Borbély László. Szerinte „egyeseknek nem tetszik” a tisztázó módosítás, mert hatályba lépése esetén nem lenne már lehetősége az ügyészségnek arra, hogy „úgy tálalja” a képviselők elleni vádakat, mintha köztisztviselők lennének.

Az eddigi esetleges ügyészségi visszaéléseket firtató kérdésre Borbély László az első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt távközlési miniszter meghurcolását és a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügyet említette. „Egyértelmű, hogy ártatlan emberekről van szó. Azért, mert visszaszolgáltatott a restitúciós bizottság egy ingatlant az egyháznak, Markó Attilát első fokon elítélték. Ezek kirívó esetek, és azt jelzik, hogy a román igazságszolgáltatás nem úgy működik, ahogy kellene. Ezért kell világosan megfogalmazni ezeket a jogállásokat, mert ha nem, akkor így vagy úgy értelmezi egyik vagy másik bíró vagy ügyész” – fejtette ki az RMDSZ politikai alelnöke.

A román Btk. módosítása nem lépett még hatályba. Az államfő közölte, hogy visszaküldi megfontolásra a törvényt a parlamentnek. Előtte azonban az alkotmánybíróságnak is állást kell foglalnia az ügyben, ugyanis mind a jobbközép ellenzék, mind a bírák szakmai testülete normakontrollt kért.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »