Lavrov: Itt az ideje, hogy a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék az ellenzéket

Eljött az ideje annak, hogy a szíriai ellenzéket ne csak győzködjék, hanem tárgyalóasztalhoz kényszerítsék – közölte hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután egyiptomi kollégájával, Nábil Fahmival tárgyalt az orosz fővárosban.

Lavrov hozzátette, a Kreml készen áll arra, hogy akár holnap elkezdődjön a szíriai válság politikai rendezését célzó nemzetközi tanácskozás Genfben. Szavai szerint a szíriai kormány is beleegyezett abba, hogy küldöttséget menesszen a békekonferenciára. A külügyi vezető azt is közölte, Moszkvában továbbra is készen állnak arra, hogy az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíciót fogadják és tárgyaljanak vele.

Az orosz diplomácia vezetője bírálta a nyugati államokat, mondván, hogy azok a kijelentések, amelyek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsában a hétvégéig határozatot kell hozni a szíriai vegyi fegyverekre vonatkozóan, azt mutatják, hogy nem értik a múlt szombaton Genfben született orosz-amerikai egyezség lényegét. „Nem akarják elolvasni a megállapodást” – mondta Szergej Lavrov, és megismételte azt a moszkvai álláspontot, hogy előbb az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) kell meghoznia döntését és ezt követően határoz a Biztonsági Tanács. Hangsúlyozta, hogy a múlt szombaton Genfben született egyezséget rögzítő dokumentumban nincs szó az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetéről, amely büntető intézkedéseket tesz lehetővé egy adott országgal szemben, amely veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot.

A Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter genfi tárgyalásain született keretmegállapodás szerint az Egyesült Államok és Oroszország a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetet (OPCW) kéri fel arra, hogy a következő napokban hozzon rendkívüli intézkedéseket a szíriai ideggázkészletek megsemmisítése érdekében. A két ország ezt követően közös határozatot terjeszt be az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé, amely megerősíti az OPCW döntését.

Az egyezség előírja, hogy szíriai kormánynak a héten listát kell készítenie a birtokában lévő vegyi fegyverek jellegéről és számáról, valamint az azokat tároló, gyártó és fejlesztő létesítményekről, és ezekhez azonnali és korlátlan hozzáférést kell biztosítania a nemzetközi ellenőrök számára. Amennyiben Damaszkusz nem tesz eleget ezen feltételeknek, az ENSZ BT döntést hoz a világszervezet alapokmányának VII. fejezete alapján.

Mindeközben Francois Hollande francia államfő, valamint John Kerry amerikai és William Hague brit külügyminiszter hétfőn Párizsban egyetértett abban, hogy kemény és kényszerítő erejű határozatnak kell születnie az ENSZ-ben Szíria ügyében és pontos határidőket kell megszabni a szíriai rezsim számára, amely vállalta, hogy nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyifegyver-készleteit, amelyeket meg kell semmisíteni.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »