Az RMDSZ az uniós közöny felszámolását reméli a kisebbségvédelmi kezdeményezéstől

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségi téma iránti „európai uniós közöny” felszámolását reméli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kidolgozott európai polgári kezdeményezéstől – mutatott rá Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke egy marosvásárhelyi tanácskozáson.

Az RMDSZ csütörtöki hírlevele által idézett politikus a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány hagyományos kisebbségi szemináriumán rámutatott: szükség van egy minden tagállamra érvényes kisebbségvédelmi szabályozásra.

Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke azt mondta: ideje, hogy az EU újragondolja a kisebbségvédelmi politikáját és ne hárítsa többé a kérdést az Európa Tanácsra, amelynek „nincs elég ereje a kisebbségi normák érvényesítésére”.

A politikus szerint függetlenül attól, mi lesz az RMDSZ által elindított európai állampolgári kezdeményezés sorsa, önmagában az, hogy az európai kisebbségek összefogtak egy közös kisebbségi keretszabályozás létrehozása érdekében, már jelentős siker.

A marosvásárhelyi tanácskozáson tíz romániai kisebbség képviseltette magát és jelen volt a FUEN több tisztségviselője, köztük Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke.

Az Európai Bizottságnál július 16-án iktatták az RMDSZ és partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést. A marosvásárhelyi tanácskozások elhangzott: az EB a napokban kell választ adjon arra, hogy uniós hatáskörben szabályozható témának tekinti-e a kezdeményezést.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »