Verebek és Martraszállók – így telik a szlovákiai magyar nyár

Idén nyáron a szlovákiai magyar ifjúság két izgalmas rendezvény közül is választhatott, hisz a már hagyománnyá váló Gombaszögi Nyári Tábor mellett idén első alkalommal a Martosi Szabadegyetem is megrendezésre került. Összeállításunkban e két rendezvény eseményeit idézzük fel olvasóinknak.

Nem volt egyszerű dolguk azoknak a szlovákiai magyar fiataloknak, akik tartalmas szórakozásra, közösségi élményre vágytak. A szlovákiai magyar nyár két kiemelkedő rendezvénye ugyan egy időben került megrendezésre, ám ez a jelek szerint nem nyomta rá bélyegét a felhőtlen szórakozásra. A két rendezvényen a bulizás mellett komoly kérdések kerültek megvitatásra – kerekasztal beszélgetések, viták, filmvetítések és egyéb más fórumok tették lehetővé az érdeklődők számára azt, hogy fizikailag, lelkileg, szellemileg is feltöltődjenek.

Verebek a vár alatt

Az eredetileg a csehországi és szlovákiai magyar egyetemisták által életre hívott Gombaszögi Nyári Tábor napjainkra a szlovákiai magyar ifjúság (és nem csak az ifjúság) legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. A Gömör keleti csücskébe érkezők egyszerre állítják: az idei nyári tábor ismét szintet lépett, de nem csak az idelátogatók számát tekintve (idén ugyanis kétszer annyian jöttek el Krasznahorkaváraljára, mint tavaly), hanem a minőség tekintetében is előrelépés volt érzékelhető, a Diákhálozat csapata és a szervezők ismét nagyot alakítottak. A tábor egyértelműen kultúrális és közéleti fesztivál lett, mely mégis megtartotta laza, családias hangulatát. A tábor egy találkozópont a szlovákiai magyar kultúra és közélet jelenlegi és jövőbeni egyéniségei között, és egyben kiváló terepet biztosít ahhoz, hogy a fiatalok megvitassák a szlovákiai magyarságot érintő legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági és kultúrális kérdéseket. Ezen túl a csapatépítők és a koncertek gondoskodtak arról, hogy az ideérkezők új élményekkel, barátságokkal gazdagodjanak. Többek között ezek miatt volt érdemes Krasznahorkaváraljára menni. 

A hely, ahol Caplovic együtt sörözik Németh Zsolttal

A Gombaszögi Nyári Tábor lezser hangulata, tarkasága nem csak a táborzó verebeket ragadta magával. Az egy hét alatt itt megforduló kb. másfél ezer fiatal nem csak azt tudhatta meg, hogy a munkakeresés során miért fontos odafigyelnünk Facebook-profilunk tartalmára, hanem egy rendhagyó történelem órán azt is megtudhatták, a különféle magyarországi, szlovákiai és szlovákiai magyar oktatási intézményekben hogyan értelmezik a 20. század egyes történelmi eseményeit. A Martosi Szabadegyetemhez hasonlóan itt is volt szó az oknyomozó újságírás jelentőségéről. Itt Tom Nicholson (akinek könyve a Gorilla-botrány kapcsán nagy port kavart) azon szlovákiai és magyarországi üzletemberek tevékenységéről beszélt, akik közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a politikát is. A nyári tábor lehetőséget adott arra is, hogy a František Mikloško és Surján László által a Tyžden szlovák hetilap hasábjain megjelenő „Bocsánat szlovákok!- Madari prepáčte!” címet kapó kezdeményezés szimbolikus nyilatkozatai a nyári tábor résztvevői előtt élőben is elhangozzanak. A tábor különleges hangulata a szlovák oktatási minisztert is magával ragadta, aki előadása után spontán sörözés mellett Németh Miklóssal a magyar-szlovák kultúrális együttműködés lehetőségeiről és a Balogh-féle oktatásügyi reformról beszélgetett.

Martraszállás – idén először

Első alkalommal került megrendezésre a Martosi Szabadegyetem, amely az MKP ifjúsági partnerszervezeteként is működő Via Novának, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának, valamint további szlovákiai magyar, magyarországi és nemzetközi szervezetek közös rendezvénye. A tusványosi példa alapján megálmodott rendezvényre már az első alkalommal hétezren látogattak el, nem csak Szlovákiából, hanem a Kárpát-medence más részeiből is érkeztek fiatalok. A rendezvény hasonló témákat járt körbe, mint a nyári tábor, így itt is szóba került az oknyomozó újságírás jelentősége valamint a felvidéki fejlesztések lehetősége. Volt nemzetpolitikai kerekasztal és szó volt a Csehországban tanuló szlovákiai magyar egyetemistákról is.

Kulturkampf és istentisztelet

A rendezvény alapvető jellegét tekintve azonban más vonalon mozgott, mint a Gombaszögi Nyári Tábor. A Martosra érkezők a programokat tekintve nem voltak annyira elkényeztetve, mint a gombaszögi verebek, ez azonban nem ment a minőség rovására. Akik Martoson töltötték a múlt hetet, meghallgathattak egy érdekes beszélgetést a hitélet szereplőivel, szó volt a Tóásó-ügyről és a magyar fociról is, de „Kulturkampf alaptörvényi szinten, avagy mi fáj a nyugatnak?” címmel a magyar országimázsról is szó volt, valamint szakmai beszélgetés folyt az erdélyi autonómiatörekvésekről is. A szlovákiai magyarságot közvetlenül is érintő kérdések közül olyanok kerültek szóba, mint a felvidéki romák felzárkóztatása, a magyar érdekképviselet kérdése valamint a felvidéki önrendelkezés kiterjesztésének lehetőségei. A szabadegyetemre érkezők Mátyusföld, Zoboralja és Ipoly-mente régiókkal ismerkedhettek meg közelebbről, az ínyenceket pedig egy gasztroblogger vezette be a magyar konyha ízvilágába. Az esték során itt is a koncerteké volt a főszerep: a Muzzikás, a Ghymes és a Tankcspada mellett a magyarországi zenei tehetségkutató versenyek győztesei is a színpadra léptek. A Martosi Szabadegyetem – ahogy Gubík László főszervező fogalmazott – már az első alkalommal a „nemzet felvidéki találkozóhelyévé vált„.

„Mindent magunkért, semmit mások ellen” (?)

Ezzel a címmel tartották a szabadegyetem felvidéki önrendelkezés bővítésének lehetőségeiről szóló előadását,a cím azonban talán tükrözi azt az álláspontot is, miszerint nem véletlen, hogy a már hagyományos Gombaszögi Nyári Táborral egy időben került megrendezésre a Martosi Szabadegyetem is. A politika azonban nem tudott beleszólni sem a Krasznahorkán táborozó verebek, sem a Martraszállásban részt vevők önfeledt és kulturált szórakozásába.

Vass Ágnes

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »