Fél éves késéssel készült el az új művészeti csarnok Kassán

Közel fél éves késéssel átadták Kassán a Művészetek Csarnokát (Kunsthalle); az egykori fedett uszoda épületének átépítése az Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekthez kötődő egyik legnagyobb befektetés volt.

Az épület felújítását és átépítését európai uniós forrásokból finanszírozták, annak összköltsége mintegy 7 millió 300 ezer eurót (közel 2,2 milliárd forint) tett ki. A Kunsthalle az első ilyen jellegű, a kortárs művészet bemutatására szánt multifunkciós létesítmény Szlovákiában.

Az átépítés közel egy évig tartott, az átadás időpontját többször is módosították. Az épületnek az eredeti tervek szerint – az Európa Kulturális Fővárosa 2013 (EKF) projekthez kötődő többi beruházással együtt – már a tavalyi év végéig, azaz az EKF januári nyitánya előtt el kellett volna készülnie. A késedelmet az okozta, hogy a felújítás során előre nem látható műszaki problémák adódtak, az építmény tetőszerkezete egy részének állapota statikai szempontból eltért a várttól.

A kassai Kunsthalle épülete a jövőben a tervek szerint a kortárs művészetek új, eredeti formáinak bemutatására szolgál majd, ennek részeként az építmény belső terét úgy alakították ki, hogy megfelelő térrel szolgáljon olyan modern művészeti megnyilvánulások bemutatására is, mint a különböző hang- és fényinstallációk. A nyáron közel ezer, télen pedig mintegy ötszáz látogató befogadására alkalmas Kunsthalle a hasonló létesítményektől eltérően nem rendelkezik majd saját gyűjteménnyel és tárlatanyaggal, ugyanakkor mindig új és eredeti kiállítások bemutatására szolgál majd.

A Művészetek Csarnoka egyidejűleg három egyedi nyitókiállítással mutatkozott be. Ezeken a tárlatokon Tony Cragg brit szobrász, Constantin Brancusi román fotóművész és az argentin multimediális alkotó, Gyula Kosice művei tekinthetőek meg augusztus 25-ig, ingyenesen.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »